„Lehet-e a diákból Deák?” Diákok az Új Reformkorért (képgalériával)

Printer-friendly versionSend to friend„Lehet-e a diákból deák” címmel szervezett diákkonferenciát december 3-án az Új Reformkor elnevezésű kezdeményezés a Magyar Tudományos Akadémia budavári épületének dísztermében. A rendezvény célja, illeszkedve az Új Reformkor célkitűzéseihez, a diákok megmozgatása, gondolkodásra ösztönzése volt egy jobb és sikeresebb Magyarország megteremtése érdekében.



A budapesti felsőoktatási intézmények mellett a vidéki egyetemek és főiskolák hallgatói is szép számmal jelentek meg a konferencián, az ország egész területéről, Szegedről, Veszprémből és Győrből is érkeztek diákok.


Hankiss Elemér, az Új Reformkor mozgalom egyik kezdeményezője köszöntőjében bemutatta az eddig elért eredményeket és a jövőbeni, megvalósítás alatt álló terveket.


Buzdította a diákokat, hogy minél előbb kapcsolódjanak be valamilyen társadalmi munkába, hiszen ha másokon segítünk, közvetve az egész társadalom és mi magunk is jobbá válunk. Dr. Miszlivetz Ferenc, a szombathelyi Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének igazgatója és számos civil kezdeményezés szellemi vezetője egy olyan „Jövőegyetem” létrehozásának fontosságáról beszélt, ahol nem csupán a tudás átadása és széleskörű terjesztése történne, hanem egy „új tudás” létrehozása és annak gyakorlati alkalmazása is. Mindez egy újtípusú mellérendelő viszonyt feltételez a tanár és a diák között, valamint sokkal intenzívebb kommunikációt az egyetemek és a gazdasági szereplők, a civil társadalom és az önkormányzatok között.


A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Fülöp Sándor, a jövő nemzedékének ombudsmanja, aki előadásában többek között arról beszélt, hogy hivatala mit tesz a fiatal generáció boldogulásáért.

A további, többnyire hatékonyan működő civil szervezetektől érkező elismert szakemberek előadásai révén a diákok információkhoz jutottak az általuk preferált területeken - emberi jogok, fenntarthatóság, egészségvédelem, jótékonysági szervezetek - elérhető szakmai gyakorlati helyekről és bekapcsolódási lehetőségekről.


A konferencia szervezője az Új Reformkor Mozgalom volt, melyet magánszemélyek kezdeményeztek minden politikai párttól és üzleti csoporttól függetlenül.

Célja, hogy a maga szerény eszközeivel segítse azt a folyamatot, amelynek során Magyarország sikeres és fontos tagjává válhat egy új Európának úgy, hogy minden egyén a maga területén próbál tenni valamit azért, hogy az ország a lehető leghamarabb kilábaljon jelenlegi kritikus helyzetéből.


A rövidtávon sürgető feladat, a pénzügyi-gazdasági válság megoldása azonban nem elegendő ahhoz, hogy egy sikeres és békés európai országgá válhasson Magyarország, ehhez a politikai gyakorlatok, társadalmi rend és magatartáskultúra megváltozására van szükség.


Az Új Reformkor azért jött létre, hogy segítse ezt az átalakulási folyamatot egy országos párbeszéd és együttműködés elindításával, szakértői körök, állampolgári gondolkodó közösségek megszervezésével. A kezdeményezés minden tenni és gondolkodni akaró részére nyitott, a bekapcsolódás a mozgalom honlapján keresztül lehetséges.

Szerző: Regner Márta szakmai programirányító Europosperitas2010 Alapítvány

diakkonferencia-2009-12-03_00001.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00002.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00003.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00004.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00005.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00006.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00007.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00008.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00009.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00010.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00011.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00012.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00013.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00014.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00015.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00016.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00017.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00018.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00019.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00020.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00021.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00022.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00023.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00024.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00025.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00026.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00027.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00028.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00029.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00030.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00031.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00032.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00033.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00034.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00035.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00036.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00037.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00038.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00039.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00040.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00041.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00042.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00043.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00044.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00045.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00046.jpgdiakkonferencia-2009-12-03_00047.jpg

Comments

ujreformkor's picture
Offline
Joined: 2009. March 16. Monday

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About Regner Márta

Regner Márta's picture

A szerzőről:
  Az Europosperitas2010 Alapítvány szakmai programirányítója.

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom