Autista művészek a figyelem központjában
A program – és Tarr Hajnalka képzőművész - segítségével Magyarországon szinte a semmiből a kortárs művészeti szcéna közepére robbant be néhány rendkívüli autista művész, akiknek tehetségéről eddig nagyon keveset tudtunk. A jelenség egyik pillanatról a másikra felkeltette a szakma, a szélesebb közönséget kiszolgáló média és a kortárs művészeti élet képviselőinek érdeklődését, így a jelenséggel kapcsolatban egyre több hír, vélemény és cikk lát napvilágot.

Az említett művészek első kiállítása "A konkrét birodalma" címmel látható a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház) termeiben (itt készültek a fotók) és a tárlat hamarosan más vidéki és fővárosi helyszíneken is megtekinthető lesz.

Jelentős dátumnak ígérkezik szeptember 26. is. Ekkor egy kamara-aukcióval egybekötött estélyen a budapesti Műcsarnokban nemcsak megtekinthetőek, hanem megvásárolhatóak is lesznek ezek a „minden szempontból nagyon egyedi és a művészet iránt nyitott emberek számára izgalmas új kérdéseket felvető művek”.

A bevételt teljes egészében az otthonokban lakó művészek kapják, illetve az otthonok támogatására fordítják.

Forrás és fotók: Mosoly Otthon Alapítvány


.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 


.jpg)





.png)









Comments
Post new comment