Ebben az évben is közel tizenötezer fiatal szavaz a felelősségvállalásra
A nap központi programjának témája idén a gyermekszegénység elleni küzdelem. 2010 a Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve. A DIA a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal együttműködésben rászoruló nagycsaládok számára tartós élelmiszer-gyűjtést szervez a fővárosban. Eddig több mint 30 iskola, szervezet, vállalat csatlakozott, ezernél is több fiatal vesz részt benne.
A kampány április 24-én délután a budapesti Gödör Klubban ér véget: ide várják a csoportok és magánszemélyek adományait, és mindazokat, akik egy-egy csomag liszttel, rizzsel, cukorral, csokoládéval, egy flakon olajjal maguk szeretnének segíteni az arra rászoruló családokon.

"Az Önkéntes Fiatalok Napja egy fontos ünnep, a fiatalok ünnepe – mondja Galambos Rita, a szervező Demokratikus Ifjúságért Alapítvány stratégiai és fejlesztési igazgatója. – Hiszünk abban, hogy mindannyian képesek vagyunk öntevékenyen részt venni a minket körülvevő problémák megoldásában. Nem sokan tudják, de Magyarországon fiatalok tízezrei gondolják így és tesznek nem is keveset közösségük problémáinak megoldása érdekében – teszi hozzá az igazgató.
A programot a kezdetek óta támogatja a Nokia és az International Youth Foundation. Simai Anna kommunikációs igazgató szerint ez mára nem is kérdés számukra: "Napjainkban a szociális és a környezeti kihívások miatt a fiatalok összefogása fontosabb, mint valaha, így az Önkéntes Fiatalok Napja és az önkéntesség szerepe is még inkább felértékelődik, és elengedhetetlenné válik."
A KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja országos eseményeinek palettája idén is igen széles: A lánycsóki fiatalok például egy különleges parkot hoznak létre: a település lakóinak egy-egy jeles eseményét emlékköveken örökítik meg, ezek kerülnek majd a parkba. Miskolcon a vasgyár helyén működő Factory Arénában használt ruhák keresik majd gazdájukat. Debrecenben és a fővárosban is önkéntes maratont szerveznek: Mindkét helyen döntően szociális intézményekben önkénteskedhetnek a fiatalok.
A KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja a Global Youth Service Day 2010 magyar eseménye. A globális akció során Vietnámtól az Egyesült Államokig a világ 100-nál is több országában szerveznek az itthonihoz hasonló megmozdulásokat – mindenütt a közösség, és a társadalom szolgálatában.
Info: Bognár László, pr-koordinátor
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
0630-7188-626, bognar.laszlo@i-dia.org
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Foto: www.kozod.hu


.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 


.jpg)





.png)









Comments
Post new comment