Egészség és takarékosság: a Tudatos Vásárlók Egyesülete a csomagolt víz helyett az ivókutakat ajánlja (térképpel)

Printer-friendly versionSend to friend
„Fővárosunk számos pontján lehetőség van arra, hogy – akár a hajdani utazók – kiürült palackjainkat tiszta, jó minőségű vízzel töltsük újra. Ezzel a környezetet és pénztárcánkat is kíméljük. Nem kell más: vigyünk magunkkal egy újratölthető palackot. A vezetékes víz, vagy hétköznapi nevén csapvíz nem számít különösebb gasztronómiai kuriózumnak, mégis nagy sikere van immár bő egy évszázada. Naponta isszuk, használjuk mindannyian. Budapesten pedig a jó minőségű csapvíz mellett számos értékes ásványvízforrás, ásványvizes ivókút is rendelkezésünkre áll.” – olvasható abban a sajtóközleményben, melyet a közelmúltban adott ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Az egyesület és az ImagineBudapest – a korábbi sikerekre való tekintettel – újra vízi-várostörténeti sétákat szervez a Városfoglalás nevű programsorozat keretében.
 
 A séta ideje alatt a budai oldalon fellelhető néhány ivókútból lehet majd meríteni, közben tudásszomj-oltásként hallhatunk a várostörténeti szempontból is izgalmas víz-közműhálózat létrejöttéről, a budai oldal alatt húzódó titokzatos tavakról és forrásokról, a hajdani kutakról, vízellátásról, vagy éppen arról, hogy szokás volt-e a múlt század fordulóján vizet inni az ebédhez a főúri asztaloknál.

Ivókutak Budapesten:

A legközelebbi vízi-várostörténeti séta időpontja: 2010. szeptember 3. (péntek) 17 óra, találkozóhely a Gellért téri díszkút, a program időtartama körülbelül 1,5 óra.  Részvételi díj: 2200Ft/fő, kedvezményes ár (diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak) 2000Ft/fő. A Tudatos Vásárlók Egyesülete tagjainak 1500Ft/fő.
 
 A Városfoglalás programsorozatról

A Fővárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló Városfoglalás programsorozat szervesen kapcsolódik a TVE és a Móra Kiadó közös kiadásában 2010 őszén megjelenő Városfoglalás 2011 kalendáriumhoz. A kiadvány a kalendárium nagy hagyománnyal bíró, de mára kissé elfeledett műfaját újítja meg, tölti meg friss tartalommal a városi fenntarthatóság témakörében.

A program célja, hogy terjessze és erősítse a felelős, társadalmi és környezeti értelemben is fenntartható és proaktív életmód-mintákat, tudatosítsa a közösségi értékeket, a szolidaritás és összefogás szükségességét, valamint hogy megismertesse mindezek lehetőségeit városi környezetben. Egy fenntarthatóbb, élhetőbb, jobb közérzetű Budapest kialakításához járul hozzá, ami társadalmi érdek – a város további fejlődésének sikertényezője és előfeltétele.

A programsorozat megvalósult és tervezett elemei:
· Városfoglalás Alkotóház
2009 őszén és telén egy-egy interaktív foglalkozást tartottak az Iparművészeti Múzeummal közösen.
· Betonrepesztő növénykék
2010. májusban a belvárosi zöld udvarokat mutatták be a Gang csoport vezetésével.
· A városi piac
2010 őszén a Hunyadi téri piacon tervezett programon bemutatják, honnan ismerhetők fel az álkofák, és melyek az őszi-téli „idénynövények”, egy-két recepttel megspékelve.

 
A Tudatos Vásárlók Egyesületéről www.tve.hu
A Tudatos Vásárlók Egyesülete non-profit, közhasznú szervezet. Célja a fogyasztók hosszú távú érdekeinek képviselete, a fogyasztók tájékoztatása. Célja továbbá, hogy hozzájáruljon a fogyasztói értékek és a vállalati működési gyakorlatok pozitív, a társadalmi és természeti környezet fejlődését támogató változásaihoz.
 
A Tudatos Vásárlók Egyesülete adja ki az egyetlen, kifejezetten a fenntartható fogyasztás témáival foglalkozó fogyasztói magazint, a Tudatos Vásárlót (www.tudatosvasarlo.hu/magazin). 2004 óta működteti www.tudatosvasarlo.huportált, az ország első és mindmáig egyetlen, az etikus vásárlással foglalkozó napi frissítésű híroldalát. További projektje a Cégmérce (www.cegmerce.hu), a magyarországi vállalatok és márkáik környezetvédelmi, társadalmi és fogyasztóvédelmi szempontú rangsorolása. Honlapján működteti a (www.tudatosvasarlo.hu/eszam) részletes magyarázatokkal kiegészített, kereshető élelmiszer adalék adatbázist. Internetes adatbázisában megtalálhatók továbbá egészség- és környezetvédelmi szempontú terméktesztek és tanácsadó szolgálat a fenntartható fogyasztással kapcsolatos kérdésekben. 2009 októberében jelent meg Budapest zöld térképe, (http:/zoldbudapest.hu/) amely a tudatos vásárlás, a fenntartható fogyasztás helyeit gyűjti össze a fővárosban (javítóműhelyek, bioboltok, kölcsönzők stb.) A www.tudatosutazo.hu weboldal nyílt tanácsadó fórummal várja az érdeklődőket, valamint turisztikával és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertterjesztő írások és a turizmussal kapcsolatos legfontosabb fogyasztóvédelmi jogszabályok gyűjteménye található meg.
 
 
 

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom