Fenntartható közösségek, fenntartható gazdálkodás (videó)
Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért egyesület elnökségi tagja szerint a helyi adottságokhoz igazodó gazdasági rendszer felé mutat mind az éghajlatváltozás ténye, mind pedig a világpiaci kiszolgáltatottságunk csökkentésének igénye. Elsőrendű, hogy a szükségleteink minél kisebb földrajzi távolságon belül legyenek kielégíthetőek, és hogy minél nagyobb szerepet kapjanak benne a magyar kulturális hagyományok, a helyi előállítás, helyi feldolgozás és helyi fogyasztás.
Két problémát különböztetett meg, amivel szembe kell néznie a magyar gazdaságnak a jövőben.
Az egyik az éghajlatváltozás ténye. Egyre szélsőségesebb az időjárás, és az előrejelzések alapján Magyarország éghajlata néhány éven vagy évtizeden belül leginkább Bulgáriáéhoz fog hasonlítani. Ezen változtatni vagy lassítani csak globális összefogással lehet. Azonban mindenképpen viszonyulnunk kell hozzá.
.jpg)
A másikkal kapcsolatos döntés azonban a mi kezünkben van. A magyar kistermelőket, a magyar gazdasági össztermék nagyobbik hányadát adó multinacionális vállalatokkal szembeni piaci harcban elengedhetetlen segíteni. És nemcsak a támogatások terén.
Véleménye szerint, a magyar termelési szerkezet világpiaci kiszolgáltatottságát a sokszínűséggel tudjuk megszüntetni. Hiába mondta a kormány néhány éve, hogy a vidéknek nincs jövője és onnan el kell költözni, az urbanizálódás helyett inkább a vidék felé kellene fordulnia a magyar társadalomnak.
„Szükség volna arra, hogy a gazdaságunkban és a társadalmunkban is érvényesítsük a változatosság elvét és lehetővé tegyük azt, hogy a helyi adottságokhoz legjobban alkalmazkodó, közösségi alapú gazdasági és társadalmi folyamatok nyerjenek teret. (…) Ez a filozófia a hal helyett hálót próbálna adni az embereknek – mondta. A helyi adottságokhoz igazodó gazdasági rendszer kialakítására van szükség. „Olyan rendszerre, amely nem terheli túl erőforrás-kivonással és szennyezéssel a saját környezetét, így hosszú távon termel.” Más szóval fenntartható módon.
Helyi előállítás, helyi feldolgozás és helyi fogyasztás – fogalmazta meg tömören a lényeget a közgazdász. Tehát a szükségleteink minél kisebb földrajzi távolságokról kielégíthetőek legyenek és minél nagyobb szerepet kapjanak benne a kulturális hagyományok. Ez jelenti a stabilitás zálogát.
Kajner Péter végül olyan civil és helyi közösségi kezdeményezésekről beszélt, melyek a fentiekben vázoltakat már kezdik felismerni, és próbálják önerőből lokalizálni a magyar gazdaságot. Miként a Szövetség az Élő Tiszáért egyesület ( www.elotiszaert.hu ) és a „Fenntarthatóság előőrsei” (http://jno.hu/kozossegek/) nevű projekt is, melyek a fent említett elképzeléseket igyekszenek esélyhez juttatni és a maguk eszközeivel segíteni (jogi akadálymentesítés, szervezés, kereskedelem elősegítésére irányuló technika biztosítása stb.).
(Az előadás 2009. december 3-án hangzott el az MTA budavári dísztermében.)


.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 


.jpg)





.png)








