I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Magyarországon (2010. augusztus 17-22)

Printer-friendly versionSend to friendA magyar élelmiszeripar ünnepeként augusztus 17-22. között I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót rendeznek Magyarországon hagyományteremési céllal - jelentette be Búza László, a szervező Foodlawment Egyesület elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte: ennek keretében tartják a X. húshigiéniai és húsvizsgálati világkongresszust, amelynek rendezési jogát nemzetközi versenyben nyerték el. A világkongresszusra 35 országból 64 nemzetközi szervezettől 105 előadó érkezik, és több mint 200 vendég jelentkezett Európából, az Egyesült Államokból, Ázsiából és Dél-Amerikából.

Búza László hangsúlyozta, hogy a világtalálkozón vidéki helyszíneken húsipari termékek előállításából világbajnokságokat tartanak, Budapesten pedig a Budai Várban magyar élelmiszerekből piacot rendeznek be, illetve fogyasztói sátrat állítanak fel.

A rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelő államtitkára hangsúlyozta, hogy felgyorsították a rendeletalkotást az élelmiszerellenőrzés magasabb szintre emelése érdekében. Példaként a kistermelőkről, illetve a másodlagos élelmiszervizsgálatokról szóló rendeleteket.

Az államtitkár elmondta, hogy a tárca támogatja a világtalálkozót, mert a magyar élelmiszereket népszerűsíti, és ha magyar árukkal töltik fel a boltokat, az munkahelyeket, a termelőknek megélhetést jelent.

Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-elemezési főosztályának vezetője kiemelte: a magyar élelmiszer-feldolgozók megmutathatják a világnak, hogy a hagyományokra építve, egyedi, hozzáadott értéket, minőséget, biztonságot képviselő élelmiszereket tudnak előállítani.
Búza László elmondta, hogy jövőre a világtalálkozón a tejtermékeket, 2012-ben a nem állati eredetű élelmiszeripari termékeket helyezik előtérbe.
Az egyesület elnöke, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgató-főállatorvos elmondta, hogy a rendezvény non-profit, a befolyt bevételből támogatják az árvízkárosult termelők újrakezdését.

http://www.foodlawment.hu


Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About MTI

MTI's picture

A szerzőről:

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom