Jean Monnet Kiválósági Központ lett a kőszegi Európa Ház
Ezt a címet olyan felsőoktatási intézményeknek ítélik oda, amelyek hangsúlyosan foglalkoznak európai tanulmányokkal, az európai integráció kérdéseivel - mondta. Hozzátette: intézetük elsősorban posztgraduális képzéseket tart, és az Európa Ház lehetőségeit kihasználva működik együtt nemcsak más uniós ismereteket oktató nemzetközi felsőoktatási intézményekkel, hanem civil szervezetekkel, a gazdasági szféra képviselőivel és az önkormányzatokkal is.

A cím elnyerése három éven keresztül anyagi támogatással is jár, ennek köszönhetően konferenciák megrendezésére, vendégprofesszorok meghívására, valamint új kiadványok megjelentetésére lesz módjuk.
Az ISES Alapítvány a kőszegi Európa Ház működtetése mellett már tizenötödik éve rendezi meg nemzetközi nyári egyetemi kurzusait, minden év júniusának utolsó és júliusának első hetében.
Bogyay Katalin, az UNESCO magyarországi nagykövete a sajtótájékoztatón elismerően szólt a nemzetközi hírnévnek örvendő nyári egyetemről, illetve arról a tevékenységről, amelyet az ISES Alapítvány Kőszegen folytat. Elmondta, hogy a jelenleg is zajló nyári egyetem bekerült az UNESCO hivatalos, a kultúrák közeledésével foglalkozó idei témaévének ajánlott programjai közé. Szólt arról is, hogy az UNESCO szorosabb tudományos együttműködést is lehetségesnek tart a kőszegi intézettel.

Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő, aki Bogyay Katalinnal együtt a nyári egyetem egyik előadója, a sajtótájékoztatón a január elsejétől esedékes magyar uniós elnökségről beszélt. Szavai szerint ennek kapcsán fontos rendezvények színhelyei lehetnek az Európa Házak.


.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 


.jpg)





.png)









Comments
Post new comment