Párszáz méterre vagyunk a Titanickal a jéghegytől

Printer-friendly versionSend to friendMit tesz önökért a jövő nemzedékek ombudsman? – tette fel a kérdést saját magára vonatkozóan a „zöld” ombudsman. Fülöp Sándor számos példával alátámasztott beszédében eljutott a kisemberek jogainak védelmétől a globális felmelegedés hatásainak taglalásán át addig az emberig, aki élethivatásszerűen foglalkozik civil ügyekkel.

Fülöp Sándor a mintegy 200 éve létező ombudsmani feladat lényegét „panaszirodaként” jellemezte. Évi 600-700 panasz érkezik be hozzájuk, melynek körülbelül harmadával foglalkoznak érdemben. Másik funkciója ennek a tisztségnek az, hogy felszólaljanak a parlamentben a kisemberek jogaiért, akikkel packázik a hivatal és visszaél a helyzetével. Főleg persze környezetvédelmi és a költségvetési bizottságban hallatják a hangjukat az általuk képviseltek érdekeinek érvényesítéséért. 2009 tavaszán például az erdőtörvényben értek el komoly eredményeket, ahogy a geotermikus energiával kapcsolatos (az előadás idején még zajló) harcuk is sikerrel kecsegtet.

Fülöp Sándor

Egy hazug világban kell rávilágítaniuk a hazugságokra – jellemezte az ombudsman a szerepfelfogásukat. Erre számos példát hozott. Belefulladunk a benzingőzbe, de szeretünk a velünk majdnem szomszédos bevásárlóközpontba is autóval járni. Szívesen gyártunk a tízezerféle műanyagból szinte bármit a hétköznapjainkhoz, de az így keletkező, nem lebomló hulladékok kezelésével már kevésbé szívesen foglalkozunk. Pedig a vegyi anyagok gondatlan tárolásának következményei is igencsak károsítják az egészségünket. Az energiakrízissel meg úgy vagyunk, hogy míg egyik oldalról fogytán a fosszilis tüzelőanyag-készlet, addig a másik oldalról magas a városaink légszennyezettsége.

A globális felmelegedést hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mint egy sok évtized múlva, az unokáink életében esedékes problémát. Pedig a hatásai már most fenyegetően megmutatkoznak. Fülöp ennek kapcsán beszélt a tengervízbe beleoldódó széndioxid negatív következményeiről, a megolvadó grönlandi jégtakarókról és a tibeti gleccserekről, amelyek először a tengerparti országok lakosságát veszélyeztetik.


„Párszáz méterre vagyunk a Titanickal a jéghegytől. A mostani kérdés az, hogy hol vannak a mentőcsónakok, és mennyi hely van bennük?” – szemléltette az ombudsman az emberiség jelenlegi helyzetét.

„Mit tehetnek Önök?” – tette fel a megfordított relációjú kezdőkérdést, és ahogy az előadása elején, ezúttal is válaszolt rá. Egyénenként az energiapazarlásunkat kell visszaszorítanunk. Társadalmi szinten a szabadság kis körei, a civil szervezetek jelentik a jövő zálogát. Nélkülük szegényügyről és környezetvédelemről ma alig volna szó.

20-30 ezer civil szervezet működik ma Magyarországon, nagyon komoly alternatív karrierlehetőséget kínálva a fiatalok számára. Az ombudsman azt látná legszívesebben, ha minél több ember foglalkozna szinte élethivatásszerűen civil ügyekkel.


Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom