Sárgacsík - Az első tematikus tehetségkutató közösségi portál

Printer-friendly versionSend to friend
Új közösségi oldal látott napvilágot az interneten. A www.sargacsik.hu– t elsősorban a 14-35 év közötti fiatalok számára fejlesztettek ki az ötletgazdák. Mindenkinek segít, aki tanul, vagy tanulni akar, szórakozik, vagy szórakozni akar, valamint „láthatóvá” kívánja tenni a tehetségét barátai és ismerősei számára.
 
Az ötlet gazdái így fogalmazták meg a portál célját, létrejöttének hátterét:
 
A Sárgacsík portál célkitűzése, hogy a jelenlegi szokásokat, életmódot figyelembe véve tehetséges embereket keressen, és ezeknek olyan lehetőségeket biztosítson, ami segíti a karrierjüket, fejlődésüket. Eközben, részben a közösségen keresztül, részben tanácsadó szakemberek közreműködésével olyan információk és ismeretek birtokába jusson, amelyek segítségével képessé válik önmaga menedzselésére. Gyakorlati tapasztalataink azt igazolják, hogy a belső félelmek, frusztrációk, téves beidegződések, identitásproblémák oldásával javul az önértékelés, erősödik az önbizalom. A személyes értékek megtapasztalásával önmegvalósítás-orientált, együttműködésre képes, érzelmeit felvállaló, sikeres emberek születhetnek újjá. A rendelkezésünkre álló és folyamatosan fejlesztett módszerekkel és technikákkal olyan programot dolgoztunk ki, amely életkortól függetlenül közelebb visz a személyiségben rejlő értékek meglátásához és megéléshez.Jelenleg is dolgozunk azon, hogy az informatika világában felnövő nemzedék számára olyan lehetőségeket találjunk, ami a rendelkezésre álló technikai eszközök használatával lehetővé teszi az egyedi kompetenciák fejlesztését és a kibontakozás lehetőségét, figyelembe véve az adott korosztály motivációit, életvitelét és lehetőségeit.
 
sárgacsík

A mai szokások és életmód figyelembevételével ennek felülete a közösségi portál, ahol a tagok érdeklődési kör és kompetencia alapon kategóriákba tudják besorolni magukat. A kategóriákat szakértők állították össze, és arra törekedtek, hogy az élet minden területét lefedjék. A portál szellemiségének lényegét a Sárgacsík menü adja. Ebben választhatja ki a felhasználó azokat a kategóriákat, amelyekben tehetségesnek, jobbnak érzi magát. A Sárgacsíkok hat fő kategóriából választhatók: Tudomány, Művészet, Sport, Hobby, Szakmák, Ezotéria. A fő kategóriákon belüli alkategóriákban a felhasználó valószínűleg talál olyan területet, amelyet magáénak érez, ha mégsem, javasolhatja egy újabb kategória felvételét. Miután bejelölte a Sárgacsíkjait, a felhasználó minden egyes bejegyzését, feltöltött tartalmát aszerint jelöli, hogy azt éppen melyik Sárgacsíkjával kapcsolatban publikálta. A többi felhasználónak módjában áll megítélni, hogy az adott bejegyzés/tartalom tényleg összefügg-e az adott sárgacsíkkal, és azon belül milyen értéket képvisel. A megítélést kifejezhetik osztályozással (rating) 1-5-ig, illetve megjegyzéseket (kommenteket) fűzhetnek hozzá, vitatkozhatnak. A kapott osztályzatokat a rendszer minden felhasználónál összesíti, súlyozza. Egy-egy felhasználó népszerűségét, tevékenységét mutatja, hogy mennyi a súlyozott osztályzata egy-egy Sárgacsíkkal kapcsolatban.
 
A Sárgacsík portál célja, hogy a fiatalok igényeire, szokásaira, szemléletére épülő felületet ad olyan szempontok szerint, amelyek egyrészt tudományos megalapozottsággal bírnak, másrészt új elemeket és talán trendeket visznek a fiatalok közé. A Sárgacsík portálon lehetőségük van a felhasználóknak arra, hogy személyes profiloldalt alakítsanak ki, mint a többi, ismert portálon, (iwiw, facebook stb.). Emellett rendelkezésükre állnak azok a közösségi kapcsolattartást segítő eszközök (üzenőfal, belső levelezés, “beszólások”, megjegyzések), amiket már megszokhattak korunk oldalain. A felhasználóknak lehetőségük van “szociális” kapcsolataikat megmutatni a virtuális térben, ám erre – az iwiw-vel ellentétben – nem egy “kétirányú, kölcsönös elfogadáson” alapuló kapcsolati rendszer áll rendelkezésre, hanem az oldal profiljába jobban illő, „követő-követett” stílusú ismeretségi hálózat. A fent nevezett rendszer lényege, hogy a felhasználó szabadon megjelölhet bárkit, akit követni szeretne, és őt is megjelölheti bárki
 
A közösségi portálok gyakorlatán túlmutatva, a sárgacsík portál tanácsadói háttérrel, kidolgozott fejlesztési és versenyprogramokkal, folyamatosan bővülő szponzori, képzési és továbbtanulási kapcsolatokkal lépett ki az internetre.
 
Terveink szerint új elem, hogy az interneten kialakult és összeszokott közösségeket érdeklődési területének megfelelően kimozdítjuk a virtuális világból, és a közösségi portálon kialakult klubok tagságának lehetőséget teremtünk a való világban való találkozásokra. Ezzel erősítjük a kollektivitás és a személyközi kapcsolatok elhanyagolt rendszerét, valamint a hálózatos kapcsolatokat, tanulást. Tervezett rendezvényeinken bemutatkozhatnak a legnépszerűbb tagok, szakmai fórumaink a tanácsadói munkát hivatottak erősíteni.
 

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom