Vidékfejlesztő szociális munka képzés - Az Alföld társadalmi fejlesztésének motorja lehet

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekA Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kara és az Agrária-Apure Vidékfejlesztő Egyesület közös TAMOP pályázatára bólintottak rá a nyáron az NFÜ bírálói. A siker kulcsa a szociális és a vidékfejlesztő képzés összekapcsolásának modellértékű elgondolása. A pályázat megvalósítása elkezdődött.

,,Olyan nemzedékre van szükségünk, amely a megváltozott gazdasági helyzetben is szilárdan állja meg a helyét, foglalkozási körében végrehajtja a viszonyok és a gazdasági érdekek által megkívánt változtatásokat, s akkor sem esik kétségbe, ha a viszonyok hatása alatt más foglalkozási ágra kell áttérnie.” Ez a gondolat akár napjaink értelmiségi beszélgetéseiben is elhangozhatna, de mindezt Klebersberg Kunó, egykori vallás– és közoktatási miniszter írta közel 80 évvel ezelőtt – hangsúlyozza a pályázat egyik kulcsembere, dr. Khademi-Vidra Anikó egyetemi docens, andragógus.

Ahhoz, hogy egy ,,nemzedék” szemléletváltását segítsük, változtatni kell a hagyományos képzések üzenetén is. A szociális munka képzés eddig többnyire a leszakadó csoportok érdekképviseletét ellátó szakmaként definiálta magát, ebben a képzési modellben azonban a térségi, közösségi érdekképviselet lesz a kulcsszó. A hagyományos segítés eszközei mellett a vidéki társadalom fejlesztésének tudástára is szerepel a tananyagban.

Középosztály-menedzser

Különösen a gazdasági válságok idején nem elhanyagolható szempont a vidékfejlesztő szociális munka preventív jellege. Ez a tudáscsomag, tudástípus képes fokozni a közösségek, helyi társadalmak megtartó erejét, erősíteni és gyakorlattá szervezni az emberek közötti szolidaritást. Alkalmas továbbá arra is, hogy a helyi közösségek azonosítsák saját társadalmi szükségleteiket és megszervezzék új intézményeiket. Természetesen hozzátartozik a képhez az is, hogy a vidékfejlesztési szociális munka nemcsak a sérülékeny csoportokkal foglalkozik, hanem az innovációra érzékenyebb társadalmi közösségek (középosztály) fejlesztésével is.

Tulajdonképpen ez a (pedagógiai vagy életvezetési) reaktiváció kérdése, amely a vidéki térségek számára létfontosságú – teszi hozzá dr. Barkó Endre, az intézmény dékánja.

A pályázatban vállalt modulok, tömbszemináriumok segítik azt, hogy érzékenyítsük a helyi szakembereket ahhoz, hogy képesek legyenek a vidék problémáit együttesen (fejlesztői és segítő szemmel) kezelni. A vidékfejlesztő szociális munkát tehát lehet önálló szakmaként és interdiszciplináris területként is értelmezni – mondja dr. Szarvák Tibor szociológus, tanszékvezető.

A szűkebb régió vidékfejlesztési tudásközpontja

Minden felsőoktatási elképzelés, szakfejlesztés akkor hatékony, ha be tudja vonni, meg tudja szólítani a térség gyakorlati szereplőit. Úgy gondoljuk, hogy a Bali István vezette Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének szemlélete, tevékenysége, hazai és külföldi kapcsolatrendszere garantálja azt, hogy már ettől a tanévtől emeljük és szélesítsük a felsőoktatási képzések színvonalát; kínálatát. A tervek szerint hamarosan indul a vidékfejlesztési szociális munka képzés mint specializáció (a nappalis hallgatók számára), illetve a már diplomások számára az ingyenes szakirányú továbbképzés.

További információ: http://szocped.abk.szie.hu/; illetve a tamop544@abk.szie.hu emailcímen kérhető.

Bakosi Tamás


Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

Szerző: ujreformkor

ujreformkor képe

Fő projektjeink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom
A magyar fair trade logo ötletpályázat eredményéről hamarosan itt olvashat!

A Program vezetője Kullmann Ádám

A Program vezetője Huszti Levente

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Partnereink

Tisztességes vállalkozás mozgalom az Új Reformkor mozgalom együttműködő partnere
   
   
 
 
   
   
   
 
 
 
   
   
   

Ujreformkor.hu hírlevél

Értesüljön a honlap eseményeiről!