A táblázatból is látható az a törekvés, hogy a tagállamokat a minimális keretek beállításával ösztönözzék a fenntartható mezőgazdasági gyakorlat, illetve a vidéki életkörülmények javítását segítő intézkedések igénybe vétele irányába. A földművelésügyi tárca ezúttal is az európai elvárásokkal szembe haladva igyekezett a lehető legtöbb forrást egy szűk kedvezményezetti körnek eljuttatni.

Az első – versenyképességi – tengelyre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program a források 46%-át juttatja, közel a lehetséges maximumot. Ezen belül is kiemelkedik a Fizikai tőke fejlesztése (gépesítés, építési beruházások), mely a teljes program 39%-át kapja. E jogcímből azonban az „életképességi határ” (4 EUME) meghúzásával a gazdálkodók 78%-át kizárták, csak a gazdaságilag legerősebb kisebbség adhat be egyáltalán pályázatot. Mindennek következménye, hogy az „életképtelenek” ki vannak zárva a felzárkózás lehetőségéből.⁵⁵ Versenyképes az, aki támogatást kap. Támogatást az kap, akit a minisztérium kijelöl. A kör bezárult.

A második legnagyobb tételt jelenti a Mezőgazdasági területek fenntartható használata jogcím, ezen belül pedig az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) intézkedés. Utóbbi a hazai mezőgazdaság minőségi szerkezetváltásának kulcsa lehetne azáltal, hogy a környezetvédelmi szempontból magasabb színvonalú termelés pluszköltségeit megtéríti a gazdálkodók számára, ezzel ösztönzi a fenntartható tájhasználatra való áttérést. A gyakorlatban azonban újabb „trükkökkel” e forrás jelentős részét is kedvezőtlen irányba terelték. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében, a 2004-ben meghirdetetett agrár­környezetgazdálkodási támogatási jogcímre az összes jelentkezőt befogadták. A támogatás közel 70%-a azonban az alapszint szántóföldi programra ment el, amit sokan kritizáltak amiatt, hogy pozitív környezeti hatása elenyésző. Vélhetően ez a forrás is a nagybirtokosi körhöz jutott javarészt. Az összes igénylővel 5 évre kötöttek szerződést, így a rendelkezésre álló forrásokat teljes mértékben lekötötték. Új kiírásra már csak 2009-ben, az ÚMVP keretében került sor. (Figyelemreméltó, hogy az AKG-program előző körének első kifizetései a választást megelőző évre, 2005-re, a második kör első kifizetései pedig választási évre, 2010-re esnek.) A források relatív szűkössége miatt az agrár-környezetgazdálkodásba vont területek kiterjedése csökkent. A program késleltetett indítása, a bizonytalanság miatt sokan más, nem környezetbarát irányba kezdtek fejleszteni. A támogatási rendelet bonyolultsága, adminisztratív költségei számos kisebb gazdálkodót visszatartottak a pályázástól. A támogatási kiírások 2005-2009 közötti szüneteltetésének egyik következménye volt az is, hogy az ökológiai gazdálkodásba vont területek kiterjedése az EU-ban egyedülálló módon csökkent az elmúlt években Magyarországon.⁵⁶ Jelentősen alulfinanszírozottak az európai jelentőségű természetvédelmi területeken (Natura 2000) folytatott gazdálkodási programok. A minőségi szerkezetváltás egyik kulcsát jelentő, tájfajtáink szaporítóanyagait őrző génbanki hálózatot 2004 óta a működéshez szükséges támogatások elvonásával, többszöri átszervezéssel sodorta a földművelésügyi tárca a működésképtelenség szélére.⁵⁷ 

Nem csupán a 2., de a 3. tengely forrásai is szűkösen lettek meghatározva, melyek a vidéki gazdaság diverzifikációját (helyi feldolgozás, helyi kereskedelem fejlesztése ) segít intézkedések keretei is. A 4., LEADER tengely esetében tetten érhető a forráselosztás logikája, ami gyakorlatilag egyetlen morzsát sem hajlandó olyan helyre juttatni, amely nem a kormányzat által kedvezményezett körbe tartozik. A LEADER-t tartják az EU „igazi” vidékfejlesztési programjának, mely a helyi érintettek által kialakított programok mentén benyújtott pályázatokat, illetve a többi vidékfejlesztési forrás lehívásához szükséges helyi kapacitások bővítését támogatja. Magyarország e programra éppen a minimálisan kötelező összeget fordítja, 74 milliárd forintot hét év alatt, a teljes ÚMVP 5,28%-át. De még ennek a minimális összegnek a célba juttatásáról is gondoskodtak a tárcánál: az alulról jövő kezdeményezéseket nálunk felülről kezdeményezték. A LEADER program egyfajta politikai hálózatépítési munkává alakult. A regionális LEADER csoportokat a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület fogja össze, melynek székhelye azonos a Ficsor Ádám – az FVM korábbi szakállamtitkára – által alapított Balegyenes nevű szervezet székhelyével. E szervezet működésre 1,3 milliárd forintot nyert el az FVM-től. Ebből az összegből 800 milliót a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint szabálytalanul költöttek el és vissza kellene fizetniük.⁵⁸ De nem csak a központi koordináció került szoros pártellenőrzés alá: a helyi programokat koordináló akciócsoportok zöme MSZP-hez közeli személyek irányítása alatt áll.⁵⁹ Ha mégsem kormánypárt-közeliek irányítanak, akkor a források 10-30 százalékának visszatartásával büntethetik az akciócsoportot, amennyiben nem működik együtt a politikai kapcsolattartókkal.⁶⁰

Érdemes az ÚMVP elfogadtatásának módjára is kitérni. 2003. februárjában a Miniszterelnöki Hivatal tudományos kutatásra, egy új vidékfejlesztési stratégia alapjainak kidolgozására kérte fel a Csatári Bálint vezette kutatócsoportot. A munka 2005. februárjára készült el, de addigra a megrendelő, a Vidékpolitikai Kormánymeghatalmazotti Titkárság eltűnt, titkárával, Szanyi Tiborral együtt.⁶¹ Talán csak véletlen egybeesés, hogy az anyag benyújtásával párhuzamosan, annak eredményeitől függetlenül fogadta el a Kormány 2005. februárjában az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásfelosztásának kereteit. A fő számok pedig mindenféle kritika, parlamenti vita ellenére kőbe vésve változatlanok maradtak 2007. szeptemberéig, a Program brüsszeli jóváhagyásáig. A források lekötése viszont nagy sebességgel zajlott, vélhetően nem függetlenül a várható kormányváltástól. 2010 elejére az ÚMVP 1300 milliárdos keretéből 830 milliárdot már kifizettek; azaz a források közel kétharmadát elköltötték 28 hónap, a program futamidejének egyharmada alatt.⁶²

Hasonlóképpen a forrásoknak egy jól értesült körhöz juttatásával zárulhatott volna az Egységes Agrártámogatási Rendszer (SPS) bevezetése. Az SPS-törvény elfogadott változata a mezőgazdasághoz kötődő európai közvetlen támogatásokat, az azokra vonatkozó jogosultságot elválasztja a földtől, és forgalomképes, adható-vehető vagyoni értékű joggá tesz. A támogatási jogosultság mint vagyoni értékű jog egy részét (40 %-át) annak juttatja, aki 2006-ban kiegészítő nemzeti (top-up) támogatásban részesült, fennmaradó hányadát (60 %-át) pedig annak, aki 2009-ben európai közvetlen (SAPS) támogatásra jogosult, vagyis a földet az adott pillanatban megműveli, függetlenül attól, hogy az az ő tulajdona, vagy bérli az államtól illetve más magánszemélytől.⁶³ A köztársasági elnök alkotmányossági aggályokra hivatkozva az Alkotmánybíróságra küldte a törvényt, így az máig sem lépett hatályba.⁶⁴ Az elnöki aggályok is utalnak arra, hogy az, aki nem tudta, hogy a 2006-os év lesz a történelmi bázis, hátrányba kerülhet. Tegyük hozzá: azokhoz képest, akik tudták.

Az állami vagyonról szóló törvény 2007-es elfogadásával Magyarország nagy lépést tett abban az irányba, hogy köztársaságból részvénytársasággá váljon. A törvény a nemzeti vagyonról való rendelkezést egy a Kormány alá rendelt cég, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. (MNV) kezébe adja.⁶⁵ Ezzel lényegében a még állami kézben maradt vagyonelemek privatizációja ellenőrizhetetlenné válik. Maga a törvény olyan abszurd helyzeteket is előidéz, amikor pl. az állami földet kezelő nemzeti park igazgatóságnak bérleti díjat kellene fizetnie az államot mint tulajdonost képviselő MNV-nek. Nem elhanyagolható kérdés a még állami kézben lévő földek sorsa. Magyarország legnagyobb földtulajdonosa az állam: 1,95 millió hektár felett rendelkezik, ebből 1,2 millió ha erdő. Az állami földek eladására időnként rendkívül gyanús körülmények között írnak ki pályázatokat. A vásárlási, bérleti feltételek és maguk a vagyontárgy(ak) is úgy vannak körülírva, hogy arra a helyben lakó, kisebb léptékben gazdálkodók lehetőleg ne is pályázhassanak. Az MNV Zrt. legutóbb 35 ezer hektár nagyon jó minőségű állami tulajdonú földre írt ki haszonbérleti pályázatot olyan nagygazdaságoknak, melyek eddig is bérelték ezen földeket. Az állami földeket bérlő nagygazdaságok versenyelőnyben vannak a magántulajdonú földeket bérlő családi vállalkozásokkal szemben, mivel előbbiek 20-25 ezer forintot fizetnek hektáronként, utóbbiak ellenben 50-60 ezer forintot. A versenyelőnyt növeli, hogy az ilyen nagy területek nem egy tagban vannak, hanem különböző települések határaiban szétszórva találhatók.⁶⁶ A földvagyon koncentrációjának ilyen „segítése” természetesen az ehhez kötődő támogatások koncentrációját is jelenti. Az áttekinthetetlen működés MNV körüli gyanús ügyletek egyik eredménye, hogy a sukorói földügylet miatt Benedek Fülöpöt, az FVM volt szakállamtitkárát, az MNV vezérigazgató­-helyettesét felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, majd le is mondott posztjáról.⁶⁷ A „jó szakembernek” persze hamar akadt munkája: Csányi Sándor jelentette be, hogy Benedek az OTP földügyeit fogja eztán intézni.⁶⁸

3.3 A kétszintű vidékgazdasági szabályozás hiányossága⁶⁹

Az EU lehetőséget teremt a tagállamoknak arra, hogy a kisléptékű, helyben termelt élelmiszerekre vonatkozólag külön szabályozást alkothassanak a hagyomány és rugalmasság, az európai kulturális sokszínűség elveinek, céljainak megvalósítása érdekében. Ezek értelmében Magyarországon is lehetőség van kétszintű szabályozás kialakítására, mely az eltér mérető gazdasági szereplőkre más és más szabályokat alkalmaz, adottságaiknak megfelelően. Az Európai Közösségen belül az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerhigiéniai követelményeit szabályozó európai jogforrások (853/2004 EK rendelet, COM 2000/438 Európai Uniós közlemény), a rugalmasság elvének rögzítése mellett a helyi piacot kiszolgáló, kis kapacitású feldolgozókra vonatkozóan kinyilvánítják, hogy azoknak nem szükséges az élelmiszer-előállító helyekre vonatkozó valamennyi előírásnak megfelelniük, de a rájuk vonatkozó speciális szabályok nem veszélyeztethetik az élelmiszer-biztonságot. A Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséről szóló UNESCO Egyezményt a 2006. évi XXXVIII. törvény hirdette ki Magyarországon. A jogszabály kötelez érvényűvé teszi a társadalmi szokások, rítusok és ünnepi események megőrzését.

Az európai országok közül sokan ezeket a lehetőségeket a legnagyobb mértékben igyekeznek kihasználni a vidékfejlesztésben. Ausztria pl. gazdaságpolitikai prioritássá emelte a vidéken élők helyben termelt élelmiszerekkel való ellátását.⁷⁰ Gazdaságpolitikájuk részévé vált a helyi és a regionális élelmiszertermelés támogatása. Nem csak a kommunikációban, a gyakorlatban is. A vidéki élet megtartó ereje ugyanis abban rejlik, hogy a vidéken élők fenn tudják-e tartani magukat azokból a mezőgazdasági és ehhez kapcsolódó feldolgozási, kereskedelmi, valamint tájfenntartó tevékenységekből, melyek még néhány évtizeddel ezelőtt is egyet jelentettek magával a vidékkel. A termelőket elismerés, kedvezmények, juttatások, segítő szabályozás illeti munkájukért, büszkék lehetnek magukra, ha kiváló minőség munkát végeznek.

A jelek arra utalnak, hogy egy ilyen szemlélet Magyarországon egyelőre legfeljebb a kommunikáció szintjén létezik. A jogrendszerünk, a vidékfejlesztési és fejlesztési támogatások elosztásának módja mindeközben a vidék leépülését eredményezik. A kétszintű szabályozás lehetősége elvben adott, a gyakorlatban a rendelkezések sokszor életszerűtlenek és a hatóságok a rosszul értelmezett „biztonság” nevében inkább tiltják, amit az EU-s keretek lehetővé tennének.

A mezőgazdaság a kisebb gazdálkodó egységek számára Európában a legtöbb helyen önmagában nem nyújt a megélhetéshez elegendő bevételt, ezért kell a szabályozásnak és a támogatási rendszernek segítenie a kiegészítő tevékenységek folytatását. Ilyen, de nem egyedüli lehetőség a turizmus. Nélkülözhetetlen mind a kiegészítő tevékenységekhez, mind a kisméretű gazdálkodó egységek fő tevékenységének fenntartásához az, hogy a megtermelt árukat ésszerű szabályok (és ezekből adódóan ésszerű mérték költségek) mellett lehessen eladni.

A kétszintű szabályozás hiányát talán legélesebben az mutatja, hogy a közfogyasztás definíciója és az erre vonatkozó szabályozás miatt életünk legalapvetőbb tevékenységei váltak büntethetővé. Az 1984-et, George Orwell negatív utópiáját vagy Franz Kafka regényeit megszégyenítő bürokratikus lázálomban gyakorlatilag bárki, bármikor szabálysértővé válhat, anélkül, hogy tudna róla.

A hatályos jogszabályok szerint ugyanis, ha magánfogyasztásra állítunk elő élelmiszert, arra nem vonatkoznak az élelmiszer-előállító helyeket érintő szigorúbb higiéniai és forgalomba hozatal⁷¹, valamint jelölésre vonatkozó⁷² előírások. Abban a pillanatban azonban, hogy pl. a szomszédot megkínáljuk az otthon főzött ebéddel, már közfogyasztásra forgalomba hozzuk. Arról, hogy mi számít forgalomba hozatalnak⁷³ és közfogyasztásnak⁷⁴, az esetek többségében még a különböző hatósági szakemberek is egészen mást mondanak.⁷⁵ Kivételek nincsenek és a maga a definíció sem szabatos, az ellenőrző hatóságok pedig hajlamosak a szigorúbb értelmezés szerint eljárni, csak baj ne legyen...

A definíció alapján a születésnapi zsúr is közfogyasztás és forgalomba hozatal, mint ahogy egy baráti vagy munkahelyi ebéd is. Forgalomba hozatal, mert az élelmiszert ingyenesen átadták, azaz megkínálták a vendéget. Készítője közfogyasztásra adta, mert nem maga fogyasztotta el. Tette illegális, mert nem felelt meg az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal higiéniai és kereskedelmi jogszabályainak. Mindezek alapján 6 éve a közoktatási intézményekbe (pl. óvodákba) farsangra, szülinapi zsúrra nem vihet be szülő maga által készített süteményt, csak boltból, cukrászati üzletből, blokkal.

Ez vonatkozik a disznóvágásra is. A hatályos szabályok szerint magánvágást, magánfogyasztásra lehet otthon, háznál végezni, végeztetni. A definíciók alóli kivételek megfogalmazása híján viszont, ha már a szomszédnak adunk kóstolót, az forgalomba hozatal közfogyasztása. A falusi vendégasztal szolgáltatás a jelenlegi jogi szabályozásban sem magán-, hanem közfogyasztásnak számít, hiszen a házigazda vendégeket kínál a levágott disznóból készített termékekkel. Ha fizetővendég, szomszéd, munkatárs is ül az asztalunkhoz, az már közfogyasztás. Ilyen esetben a disznót el kell szállítani egy engedélyes vágóhídra (ami akár 100 kilométerre is lehet), majd újra haza a feldarabolt állatot. Ezt lehet otthon feldolgozni és eladni a vendégnek. Ha a vágási rítust is be akarják mutatni, azt csak másik disznóval lehet, de az ebből származó hústerméket csak a gazda és családja eheti meg. Magyarul: egy disznót a vágóhídon levágatok, hazahozatom, elkészítem belőle a vendégnek, eladásra szánt ebédet és kolbászt, míg egy másikon demonstrálom az udvaron a disznóvágást, de abból nem ehet a vendég...

Amennyiben megfelelő módon, kivételek leírásával definiálnánk a fogalmakat, úgy megfelelő jogbiztonság állna fenn. Az EU adta keretek ugyanis nem tennék kötelezővé a túlszabályozást. A 852/2004 EK rendelet útmutatója szerint olyasvalaki, aki alkalmanként és kis volumenben kezel, készít, tárol vagy szolgál fel élelmiszert (pl. templom, iskola vagy községi rendezvények és más olyan helyzetek, mint az egyéni önkéntesek bevonásával szervezett jótékonysági összejövetelek, ahol az élelmiszereket alkalmanként készítik), nem tekinthetők „vállalkozásnak” és ennélfogva azokra nem alkalmazandók a közösségi higiéniai jogszabályok követelményei.

Ezeket a lehetőségeket, kivételeket nem építették be a hazai jogszabályalkotók a fogalom-meghatározásoknál, így bárki, bármikor büntethető az APEH által, amikor ételt, italt kínál (akár ingyenesen) másvalakinek; s az élelmiszerbiztonsági hatóság által, mert közfogyasztásra adott át élelmiszert, engedély és szakképesítés nélkül.

A hazai, továbbfejlesztésre szoruló kétszintű szabályozás egyik legfontosabb eleme a 14/2006 (II. 16.) FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről (a továbbiakban: kistermelői rendelet). A rendelet alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a magyar jogalkotók nem használták ki az EU adta tágabb keretek lehetőségeit a hazai kistermelői szabályozás kidolgozásánál. Sok szempontból életszerűtlen, a tényleges tevékenységeket értelmetlen korlátok közé szorítja a kistermelői rendelet. Gyakran tapasztaljuk, hogy a hatóságok sem egységesen értelmezik rendelkezéseit.

A fent hivatkozott EU-s keretrendeletekből kiindulva a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület kezdeményezte⁷⁶ a kistermelői rendelet módosítását. A kodifikált módosító javaslatot 39 civil szervezet⁷⁷ támogatja. A javaslatok elfogadásával

•         értékesíthetővé válhatna a kistermelői feldolgozott termék (sajt, lekvár, kolbász...) a kiskereskedelmi és vendéglátó egységeknek is abban a megyében, ahol a gazdaság található vagy az azzal szomszédos megyében;

•         újra értékesíthetővé válhat a kistermelői nyers tej a közétkeztetés számára;

•         értékesíthetővé válhat a sertés, szarvasmarha, juh, kecske nyers hús;

•         a termelői vásárok szervezésének követelményei egyszerűsödhetnek.

Az egyeztetések alapján a rendeletmódosítás még a 2010 áprilisi választások előtt megszülethet, de a kistermelői szabályozás életszerűvé tételében sok feladat vár az új kormányra is.

Miközben a kistermelőket az életidegen szabályok szorítják ki a piacról, az ellenőrzés hiányosságai miatt a kereskedelmi láncoknál forgalmazott termékekben sem lehetünk biztosak. Az élelmiszerpiacon ma 40-60 ezer termék van jelen a korábbi 5 ezerrel szemben. Az uniós csatlakozással megszűnt az a lehetőség, hogy a határállomásokon minden belépő állati eredetű élelmiszert állatorvos vizsgáljon. Az élelmiszer-biztonság intézményrendszerét az elmúlt években mégis gyengítették. A 2005-2007-es leépítés és átszervezés 20 százalékos csökkenést hozott létszámban, holott a hatóságok már korábban is a létszám és a technikai háttér elégtelenségére panaszkodtak.

4   EURÓPÁBÓL DÉL-AMERIKÁBA?

4.1 A leépülő állattenyésztés és az elfelejtett élelmiszeripar

A rendszerváltás utáni mezőgazdasági összeomlás egyik legnagyobb vesztese az állattenyésztés. Részben a piacok elvesztésének, részben a támogatások leépülésének, majd az EU-csatlakozás okozta újabb támogatás-csökkenésnek (a sertés- és baromfitartásnál), kvótarendszernek, az élesedő piaci versenynek köszönhetően az állattenyésztés volumenében 42%-kal csökkent a rendszerváltás óta. (A teljes agrártermelés volumene 40%-kal csökkent.) A legnagyobb veszteségeket a sertésállomány szenvedte el, de jelentős a szarvasmarha-tartás visszaesése is. A legeltetés felhagyása számos területen természetvédelmi problémákat is okoz. Az állattartás eközben koncentrálódik: a tenyésztéssel felhagyó gazdaságok többsége kisgazdaság.⁷⁸ A csökkenésben nem elhanyagolható szerepe van annak, hogy a mezőgazdasági munka és az állattenyésztés mint életforma megbecsültsége csökkent. Nem szabad lebecsülni a terjeszkedő kiskereskedelmi láncok által kínált (sokszor gyanús minőségű), olcsó hús szerepét sem.⁷⁹

A rendszerváltást követ en az élelmiszeripar dönt többsége külföldi tulajdonba került.

A jegyzett tőkében a külföldiek részesedése 2002-ben 65% volt⁸⁰, ez az arány 2006-ra 48%-ra csökkent. A külföldi tőkebefektetések az élelmiszeripari koncentráció erősödéséhez, vagyis a legnagyobb piaci szereplők erőfölényének növekedéséhez is hozzájárultak. A magyar tejiparban pl. 2002-ben a hét legnagyobb vállalat a nettó piaci értékesítés 68%-ával rendelkezett a négy évvel korábbi 44 %-kal szemben. 2004. óta 100 milliárd forintnyi tőkét vontak ki az ágazatból. Az export 60%-át külföldi cégek adják, de fokozatosan vonulnak ki.⁸¹

Az EU-csatlakozásra nem volt felkészülve az élelmiszeripar. A hirtelen megjelenő éles verseny következtében az élelmiszeripar nemzetgazdasági jelentősége 2002-2007 között 14,9%-ról 9,7%-ra csökkent. A hazai élelmiszerfogyasztásban rohamosan megnőtt az import, gyenge minőség olcsó termékek aránya. Ugyanakkor az utóbbi években érezhetően növekszik a fogyasztók érzékenysége arra, hogy hazait fogyasszanak.⁸² Egyre többen próbálkoznak a közvetlen kereskedelem valamilyen formájával, megszervezni, hogy a termelőktől a közvetítők kiiktatásával kerüljön a vásárlókhoz a termék.⁸³ A vidék-város kapcsolatok újjáéledését, a piacok reneszánszát azonban nem segítik az életidegen jogszabályok, melyek az ilyen kezdeményezéseket a szürke vagy fekete zónába utalják vagy elviselhetetlenül költségessé teszik, mint arra fent utaltunk.

Az élelmiszer-kereskedelemben még erősebb a koncentráció. Hazánkban a 10 legnagyobb kiskereskedelmi lánc részesedése a forgalomból 2003-ban már elérte a 89 %-ot, az 1997. évi 52%-kal szemben. Ezekbe a kisebb méret termelő egységektől származó termékek nem tudnak bekerülni a kereskedelmi láncok diktálta feltételek miatt. Kistermelők nem képesek az év bármely szakaszában a megrendelt mennyiségeket, homogén minőségben, raktárról beszállítani, nem tudják megfizetni a polcpénzt, nem tudják kivárni a 30-60-90 napot, amíg fizetnek a multik az áruért, és még ki tudja hány feltételnek nem felelnek meg, amelyet azért kellene teljesíteni, hogy a hipermarket polcára kerüljön a termékük.⁸⁴ Az állattartás valamint a hazai élelmiszerfeldolgozás visszaesése is hozzájárult a vidékgazdaság rendkívül egészségtelen struktúrájához. A mezőgazdaság meghatározó ágazata a gabonatermesztés – a termőterületek több mint háromnegyede szántóművelés alatt áll. Ez azonban a világpiaci áringadozásoknak és a támogatási politikának kiszolgáltatott, „gyarmati” jellegű alapanyagtermelési szerkezetet rögzít. A magas hozzáadott értéket előállító feldolgozóiparunk drámaian visszaesett. A helyi feldolgozás, helyi értékesítés, helyi fogyasztás rendszerei pedig jórészt eltűntek vagy az illegális szférába szorultak. A kereskedelmi forgalomban nem árusítható, helyi termékek kislépték árusítása, a vidéki túlélés egyik menekülő útját jelenti, erre teremtett lehetőséget a falusi turizmus és az őstermelői szabályozás. Ezek adókedvezményeit 2010-től eltörölték.⁸⁵

4.2 Robbanással fenyeget társadalmi feszültségek

A vidéki életfeltételeket alapvetően meghatározzák a közszolgáltatások, a kulturális élet. Az elmúlt években súlyos támadások érték ezeket is. Az 1990-2005 közötti időszak elején országos méretekben nőtt az iskolával rendelkező települések száma, majd drasztikusan zuhant. A kistelepülések esetében ritkult a hálózat, az általános iskolával nem rendelkező vidéki települések száma 75-tel nőtt. Az iskola a legtöbb helyen az utolsó megtartó, kulturális szervező erő, így megszüntetésével gyakorlatilag halálra ítélik a településeket: a gyermekes szülők várhatóan elköltöznek, így a falu megújulóképességét elveszti. A jelzett időszakban nem rendelkezett iskolával 1086 település.⁸⁶ 2007-ben újabb közel száz iskolát zártak be a megszorítások miatt.⁸⁷ A „spórolás” illúziója azonban hamis: az iskolaösszevonások miatt keletkező többletköltségek és a társadalmi veszteség magasabb, mintha újjászervezve lehetőséget adnának a helyi közösségnek az iskola fenntartására. Hasonló a helyzet a vasúti vonalbezárásokkal is. 2007-ben és 2009-ben, két hullámban 38 vasútvonalat zártak be országszerte. A közlekedési lehetőségek, az iskola vagy a rendelőintézet, a kistelepülési posták felszámolása egyértelmű jelzés a haldokló vidékek felé: nincs szükség az ott élőkre.

A vidék helyzetének mélyreható elemzése riasztó képet fest elénk. Egy szétszakadó, dél-amerikanizálódó ország képét. Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet⁸⁸ elemzésükben a következőkre hívták fel a figyelmet:

1. A magyar vidéki terek átalakulása – bár a különböző vidékies települési kritériumok alapján elhatárolható terek alapstruktúrája (mezővárosias, kisvárosias, tanyás, aprófalvas) alig változik – egyre differenciáltabb, a területi-települési egyenlőtlenségek az utóbbi két évtizedben mérhetően növekednek.

2.        A települési szinten mért változások tekintetében egyértelműen igazolódott, hogy a hosszú távú trendeket tekintve (1980-2005) a vidékies, azaz a falusi és a kisvárosi települések intézményi és infrastrukturális ellátottsága javult, miközben társadalmuk vitalitása, megújuló képességük dinamikája csökkent. Ez súlyos és halmozódó ellentmondást hordoz.

3.        A települési szint vizsgálatokkal egyértelműen kimutatható volt, hogy hazánkban a vidéki települések csekély része erőteljes városi hatás alatt álló, markáns szuburbán jelleg vidékies teret képez, ahol a népesség nő, dinamikus a lakásépítés és az ingázás magas arányú. Ezek esetében a funkcionális városi terekre már működő európai együtt-tervezési és fejlesztési modelleket kellene alkalmazni, megkülönböztetve azokat a „valódi” vidékies terektől.

4.        A többi vidékies település társadalmi változásait általában növekvő instabilitás jellemezte az elmúlt két évtizedben. Számban csökkent a bővülő, s lényegesen nőtt a labilis társadalmú vidéki települések köre. Az ország lakosságának több mint a fele 2001-ben stabil társadalmú településen élt. Ugyanakkor a 10 000 főnél nem népesebb, vidéki települések társadalmi labilitása fokozódott, népességarányuk 34%-ról 51%-ra nőtt. Ez súlyos gond lehet a jövő vidékpolitikájának tervezését illetően is.

5.        A kistérségi szintű vizsgálatok esetében, a „klasszikus” minősítési/osztályzási módszerrel elért eredmények azt mutatják, hogy – bár maguk a kistérségek is meglehetősen instabil területi szervezeti egységeknek tekinthetők – több vonatkozásban markáns területi változások következtek be.

5.1. Az általában – és különösen a vidékies kistérségekben – kedvezőtlen demográfiai változásokról megállapítható, hogy e tekintetben egyre inkább regionális szinten jelennek meg és válnak értékelhetővé a kistérségi változások. Három régióban (Észak-Magyarország, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) már csak a régióközpont városias kistérségei kedvező demográfiai helyzetűek. A vidékies térségekben mind a belső, mind a külső perifériákon romlott a demográfiai megújuló képesség.