Hankiss Elemér föltett egy kérdést, és nem válaszolt rá, illetve csak részben válaszolt rá. Szerintem.

 „Mi lehet, mik lehetnek az okai a magyar társadalom e döbbenetes fegyverletételének az ismeretlen jövő előtt?”

És ezután fölsorol seregnyi okot. Szám szerint tizennyolcat, és tudjuk, hogy még legalább tizennyolcat képes lett volna felsorolni.

A búsmagyarok,  Az 1989 óta vesztesek. A cunami áldozatai.  A hallgatag vagy hangos sértettek, A zárt gondolkodásúak. a jobb- vagy bal-szemellenzősök, Az alattvalók. A fejlődés-függők, Az EU-sértődöttek, Az Európát járó finnyás polgárok, Az ancien régime tagjai. A paranoiások, A Szókratészek. A megfáradtak. A lusták. A kudarckerülők.  Az önbénítók. A cinikusok.  

Sokat használt kategóriák, nincs mit vitatkozni ezekkel, egyet is értünk. Az édesanyám jut eszembe, aki amikor megkérdezte mi legyen a vasárnapi ebéd, 4–5 tétel közül lehetett választani. És ezek közül választottunk. Nem volt más.

Ha a problémára fókuszálunk, állandósítjuk a problémát. Ha jó módot akarunk, akkor nem elég a szegénységről vizsgálódnunk, hanem a jó módról.

És sokkal több szó kell essen a magyarok erényeiről, a humorérzékünkről például, a győzelmeinkről és arról a képességünkről, hogy tudunk nyerni, hogy mindig, mindent túlélünk, és megerősödünk a kihívásokban, hogy sokan vagyunk nyitottak, rugalmasak, alkalmazkodók, hogy békejobbot tudunk nyújtani az ellenségeinknek, és nem hagyjuk magunkat megosztani, hogy urai vagyunk legalább önmagunknak, hogy képesek vagyunk tisztán látni a helyzetünket, és felismerni a lehetőségeinket, jól kezeljük az érzelmeinket, hogy a saját értékeinket, eredményeinket becsülni tudjuk, büszkék tudunk lenni arra, amink van, hogy függetlenek vagyunk, hogy fölemelt fejjel tudunk szembenézni a nehéz időkkel is, hogy nem keveredünk a korpa közé, és erőnk megújul, mint a sasoké, és kitartóak vagyunk és szorgalmasak, és bevállaljuk a kockázatot, ha kell, és tudjuk, hogy igazunk van, amikor az életet értelmesnek, örömtelinek és méltónak képzeljük el.

Mert nem mindegy, miről beszélünk sokat, mert vannak, akik el is hiszik, amit hallanak.