Dombi Gábor: Előszó az Informatikai és Magyarország, 2010 című dokumentum elé
A magyar informatikának napjainkig (2010) nem sikerült modernizációs áttörést elérnie sem a magyar társadalomban, sem a közpolitika szintjén. Ennek sok oka van, s ebből csak néhány kiemelendő: a politikai elit modernizációs éretlen- és értetlensége, a kormányzati politika szűklátókörűsége és zárkózottsága, illetve az informatikai vállalkozások negyedéves profitelvárásokba szorított stratégiaképtelensége és a társadalomban betöltendő szerepének felvállalására való képtelensége.
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) 1998-ban kezdeményezte egy informatikai és modernizációs minisztérium felállítását, s ebből csupán az Informatikai Kormánybiztosság és komoly küzdelmek árán a szomorú sorsot ért Informatikai és Hírközlési Minisztérium valósult meg. Az Inforum olyan társadalmi szervezet (közhasznú egyesület), amely valós céljának tekinti az információs társadalom megvalósítását és a digitális szakadék szűkítését. A 19 szervezet által alkotott szövetség magatartását az hatja át, hogy képes legyen a szervezet a közpolitika szintjén változásokat elérni a személyes életminőség és a vállalkozások (és így Magyarország) gazdagodása érdekében – az informatikai eszközök felhasználása révén.
Ezért publikálta 2000-ben a Magyar Informatikai Charta című dokumentumot, amely 7 pontban (és oldalban) foglalta össze azokat a feladatokat, amelyek a hazai modernizációhoz elengedhetetlenek a globális információs társadalomban. Az Inforum 2007-ben kezdeményezte az Európai Unióban 2006-ban meghirdetett e-Befogadás (eInclusion) mozgalmat, s sikerült minden parlamenti párt részvételével kinyilvánítani, hogy a digitális esélyegyenlőség megteremtése nemzeti ügy. Az Inforum vezetése részt vett az e-Befogadásügyi Eseti Parlamenti Bizottság létrehozásában is.
A választások előtt az Inforum publikálta azt a szempontrendszert (amelyet akár az el nem végzett feladatok listájának is tekinthetünk), amelyet bármilyen következő kormányzatnak végig kell gondolnia az egyre növekvő lemaradás ledolgozása érdekében. (Szabad felhasználású szempontok Magyarország információs társadalmi jövőképéhez.)

Az Inforum felszólalt azért is, hogy a következő kormányzat beruházási politikájának központjában az életminőség álljon.
Magyarország ma nem invesztálhat közvetlen anyagi hasznot nem termelő immobiliába. Csak emberbe, exportképes termelésbe, külföldi fogyasztót csábító hazai szolgáltatásba, amelynek magas szintű, nemzetközi média-megjelenése is lehetséges. Az életminőséget javító, vizeivel mindenkit gyógyító Magyarország turistát vonz, magasabb szolgáltatási színvonalra késztet, tisztább környezetet diktál, fejlesztőleg hat, a kreativitásra, az innovációra, a felső- és felnőttoktatásra, az informatikára, az orvosképzésre, gyógyszeriparra, turizmusra és civilizációs normáinkra. Nem lehet elfelejteni, hogy az Európai Unió elöregedése nyomán az Európai Bizottság az "jólétben való öregedés" biztosítását tűzte ki az informatikai cégek fejlesztői elé, ezt támogatja, erősíti, finanszírozza. Magyarországnak el kell-e ugrania ez elől a lehetőség elől? Kis hazánk lehet Európa gyógyparadicsoma, wellness-központja, az idősödéssel, az életminőség emelésével foglalkozó tudományok központi kutatóhelye.
Kapcsolódó dokumentumok
- Informatika és Magyarország, 2010
- Szabad felhasználású szempontok Magyarország információs társadalmi jövőképéhez
Az Inforumról
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) 1997 óta partnerszervezeteivel együtt tevékenykedik az információs társadalom magyarországi megvalósításáért. Ezen belül kiemelt feladatának tekinti a társadalmi informatika-használat széles körűvé válását, a magyar társadalom életminőségének emelését az informatikai eszközök által.
Az Inforum fontos feladatának tekinti a hátrányos helyzetűek, az informatikai eszközöket nem ismerők digitális esélyegyenlősége feltételeinek kialakításában való aktív részvételt. A szervezet 2000-ben tette közzé a Magyar Informatikai Charta című kiáltványát, amely rövid, hétpontos összefoglalását adja annak, hogy a hazai informatikai szakma milyen lépéseket lát megvalósítandónak Magyarországon az információs társadalom kialakítása érdekében.
Az Inforum a digitális írástudás társadalmi méretű elterjesztése érdekében 1999-től könyvkiadással (pl. Váncsa István: Hírvilág; Don Tapscott: Digitális gyermekkor), intergenerációs rendezvények sorozatával (Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyek: 2003 - ...), felhasználó-védelmi iroda felállításával (Inforum-Infomediátor, 2004), felhasználókat támogató portál (50plusz.NET, 2008) és tudásbázis (eInclusion.hu, 2007) létrehozásával segíti az információs társadalom és esélyegyenlőség elterjedését. Az Inforum kezdeményezte 2007-ben Magyarországon az e-Befogadási Mozgalmat, illetve 2008-ban a Digitális Magyarország Tavasza rendezvénysorozat elindulását.

Az Inforum tevékenyen vett részt az Informatikai Kormánybiztosság (2000), a Magyar Országgyűlés Informatikai és Hírközlési Bizottsága (2000), az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (2002), az e-Befogadásügyi Eseti Országgyűlési Bizottság (2008) megalakításában.
2008-ban 469 szervezet és program közül 35 kiválasztott kezdeményezést ismert el az Európai Unió e-Inclusion Award díjjal. Az Inforum e-Befogadási és idősügyi programja Európa legjobb 35 programja közé került. 2009-ben az Inforum munkáját "Access-IT 2009, Good Practice" díjjal ismerték el, illetve a szervezet főtitkára Példakép Díjat vehetett át a Példakép Alapítványtól az idősek digitális felzárkóztatásáért végzett munkája elismeréséül.
2009-ben az Inforum elkészítette első ismeretterjesztő játékfilm-sorozatát, amely 30 részben mutatja be számítógép, az internet és az online szolgáltatások kezelését, oly módon, hogy e készségekre unokák tanítják nagyszüleiket.
Az Inforum 2010 elején cikkel jelentkezett az Európai Parlament lapjában és bemutatta azt a stratégiai szempontrendszerét, ami szükséges a hazai információs társadalom és információs gazdaság továbbfejlődéséhez

Dombi Gábor (1965)újságíró, szociológus, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára.
1991-1997 között a Népszabadság munkatársa, a Népszabadság Online alapító szerkesztője. Információs társadalom-ideológus, több portál és akció kezdeményezője, alapítója. Vendégelőadó az ELTE-n és a Miskolci Egyetem szociológia karán. Az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tanácsadó Testületének titkára, az e-Fesztivál zsűritagja, az Infopoly Alapítvány az Elektronikus Demokráciáért elnöke. Publikációi (kb. 2000) megjelentek a Népszabadság, Magyar Hírlap, Pesti Hírlap, HVG, Figyelő, Igazság, Nők Világa, Cégvezetés, Gazdasági Értesítő, Könyvvilág, Szombat, ABCD multimédia magazin, Európai Tükör, Korhatár, stb lapjain. Könyvei: Kultúraközvetítés és a magyar zsidóság (1990), The Key to Central and Eastern Europe (1998), Magyar Informatikai Charta 2000, Az Információs Társadalom felé (2001). Tevékenységét az Európai Bizottság 2008-ban aranyéremmel ismerte el: Ageing Well Award.
| Attachment | Size |
|---|---|
| Informatika_es_ Magyarorszag_2010.doc | 311 KB |
| Magyarorszag_ informacios_ tarsadalmi_jovokepehez.ppt | 1.74 MB |

.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 

.jpg)

.png)

Comments
Post new comment