Helyi Közösségek Világfa Szövetsége: Részvételre felkészülni!

Printer-friendly versionSend to friendHelyi érték, helyi pénz

A világ afelé halad, hogy a képviseleti demokráciában csalódott emberek sorra kikényszerítik közvetlen beleszólásukat politikai döntésekbe. Ezt részvételi demokrácia néven illetik. Magyarországon is fordulat rajzolódik ki, hiszen ezen úton jár jó néhány önkormányzatunk, mégpedig nem is akárhogy. Február 15-én 18 órától előadást tart az esztergomi kultúrházban Hamvas Gábor, a Helyi Közösségek Világfa Szövetségétől.
 

Abai minta

Nemzetközi érdeklődésben is számon tartott hazai példán keresztül mutatjuk be a részvételi demokrácia sikereit, és fejlődési lehetőségeit. Ez egy olyan modell, mely lehetővé teszi mindazt, amit a hagyományos képviseleti demokráciára hiába próbálunk ráerőltetni.

Abán az 1990-es évek első felében felismerték, hogy a társadalom részvételének feltétele, hogy olyan közösségként működjenek, ahol a döntéshez szükséges tudás mindenki számára elérhető. Első lépésként társadalmi szerződés kötöttek arról, hogy kiépítik az önkormányzat mellett a társadalom strukturált párbeszéd rendszerét, ahol a segítők nem hagyományos hatalmi választások szerint választódnak ki, hanem a közösség teljes bizalmát lehetővé tevő kisközösségi választáson.

Képviselet Abán

Kutatások kimutatták, hogy az általános 5%-os társadalmi aktivitás 90%-ra nő ott, ahol az együttélés, a személyes ismertség és az átlátható lépték még azonnali visszacsatolást eredményez. E szint az utca léptéke, ahol már szinte mindenki vállal közösségi tevékenységet.

Abán e szintet tették meg legkisebb képviseleti szintnek, lehetővé téve minden utcának a képviseletet a közös döntésekben. Egy-egy utcának több képviselője is lehet különböző szervezeteken keresztül.

Kialakították a szakmai képviselet lehetősségét, ahova minden szervezet, intézmény, vállalkozás, hitközösség képviseltetheti magát.

Ezek együttes fórumát nevezték el Magisztrátusnak, melynek minden önkormányzati döntésben részvételi, döntési joga van és a társadalmi szerződés részeként mindenben egyezsége kell juttassanak. A magisztrátus nagy létszáma miatt - döntés-előkészítés támogatására - vezetői testületet választ, ahova utcák, szervezetek, cégek, intézmények egy-egy főt delegálhatnak. A mindennapi munkában ez a kör dolgozik együtt az önkormányzattal, mindig olyanokat küldve, akikben a bizalmuk fennáll és az adott kérdésben a legrátermettebb. A döntés közérthető információit személyes kapcsolataikon keresztül mindenkinek el tudják juttatni, a véleményeket be tudják gyűjteni, így a település a célokat érti és közösen vállalják.

A társadalmi szerződés fontos része volt a jövőkép meghatározása, mely a mindennapi nehézségek között segít a helyes utat kiválasztani.

E rendszernek köszönhetően, megosztottságra manipuláló érdekek talajukat vesztették, az emberek jó hangulatban tudnak a közös célokért dolgozni.

Aba ezt az utat sok küzdelem árán taposta ki, és mára eljutott oda, hogy egyre több lehetőséget adjon a közösségi részvételéhez. Az utóbbi két évtized alatt e haldokló falu a térség kulturális és gazdasági központjává érett.

Kihasználatlan lehetőségek

Aba polgármestere kutatási programot indított el a Stratégiakutató Intézettel karöltve, hogy a már így is bevált, bizonyított mintát elemezzék, továbbfejlesszék. E munkában az összefogásnak kiemelt szerepe van, hogy a forráshiány miatt új lehetőségeket szabadítsunk fel kommunikációs eszközök, döntéstámogatás, szervezetépítés, közösségi pénz, részvételi költségvetés, befektetés típusú adózás, és számtalan részvételi eszköz életre hívásával, melyek bevezetése nem lehetséges az abai strukturált párbeszéd rendszere nélkül. A részvételi eszközök megértése és közös vállalása a siker fontos eleme.

Ha az így elindult gondolkodásnak eszközöket, módszereket tudunk adni, támogatjuk cégekéhez hasonló szervezettséget, akkor kulturális közösségteremtésen túl, gazdasági sikereket is életre hívhatunk.

Ezek szellemében született a Helyi Közösségek Világfa Szövetsége, mely e munkát beindította. A szövetség jogi személyiség nélküli összefogásként működik, melynek létét a célok elfogadása és az azokért végzett munka jelenti. Céljait a tagok szervezetein és speciális igények szerint alapítandó jogi személyiségeken keresztül valósítja meg.

A kezdeményezéshez már számos magyar önkormányzat csatlakozott, és sokan jelezték érdeklődésüket, ami remélhetőleg lavinát indít majd el országszerte.

Bízunk benne, hogy Önt is szövetségeseink között köszönthetjük.

www.vilagfa.org.hu

Beszámoló a Világfa Szövetség első találkozójáról

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom