Indul a "Magyar termék, magyar boltból" program

Printer-friendly versionSend to friendTöbbéves előkészítés után a hónap végén elkezdődik a "Magyar termék, magyar boltból" elnevezésű program a tabi kistérségben - jelentette be Mészáros István, a Magyar Leader Szövetség alelnöke pénteken Budapesten, a II. Európai Leader Expó sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a program célja a szemléletváltás a kistérségekben, hogy megszűnjön a vidéken élők gazdasági kiszolgáltatottsága. A program ehhez járul hozzá azzal, hogy összefogásra ösztönzi a kistérségben élőket.

A program keretében klasztereket szerveznek a helyi alapanyagok feldolgozására, a termékek értékesítésére.

A program megvalósítására megvannak a szükséges források az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP). A helyi Leader akciócsoportok - ebből 96 van az országban - 1-2 milliárd forintos saját forrással rendelkeznek, míg az ÚMVP vidékfejlesztési, azaz III-as tengelyén további, összesen 160 milliárd forint áll rendelkezésre a program finanszírozására.

Hozzátette:a leader-rogram végrehajtására - 2013 végéig - rendelkezésre álló 76 milliárd forint 45 százalékát a vidéki foglalkoztatás fejlesztésére kell fordítani.

A program sikere érdekében nemcsak a helyi vállalkozókat, hanem a kereskedőket is bevonják. Szerződést kívánnak kötni a kistérségekben működő Coop-érdekeltségekkel, és ahol nincs Coop üzlet, ott a helyi kereskedőkkel a helyben készült áruk értékesítésére. A helyi termelőknek és kereskedőknek a klaszterek informatikai, logisztikai és oktatási támogatást is adnak.

Harangozó Gábor miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, hogy a program kapcsán tartós munkahelyek is teremthetők az adott kistérségekben, és a szociális szövetkezetek szintén bekapcsolódhatnak annak végrehajtásába. Mindennek finanszírozására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében rendelkezésre álló 2 milliárd forintból is juthat - tette hozzá.

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About MTI

MTI's picture

A szerzőről:

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom