Társadalmi dilemmák

Pankucsi Márta: Polgárok társas körei

A civil társadalom polgárok önkéntes társulásaiból szerveződik. Olyan emberek társulnak, akik saját pénzükből, idejükből, energiájukból képesek és készek a közjó javára áldozni.  A vitaindító cikk itt olvasható.

Kurucz Dénes: A civil társadalom és a társadalmi haladás paradigmája

„A kisebb közösségek, sőt az egyének tudása és igazi ereje a hálózatosodásban rejlik, vagyis az összefogásban, illetve a közös érdekek egységes és szervezett érvényesítésében. Napjainkban mindezt már nagyban elősegíti a számtalan kommunikációs csatorna, elsősorban az internet megléte, amely az általános médiában tapasztalható „agymosás” hatásával szemben alkalmas az eltérő vélemények, kezdeményezések terjesztésére, illetőleg arra, hogy a hasonlóképp gondolkodó emberek és közösségek megtalálják egymást.” A vitaindító cikk itt olvasható.

Fogyasztóból állampolgárt - A magyar média jövője



Fontosnak gondoljuk, hogy a profitorientált kereskedelmi média mellett legalább akkora súllyal legyen jelen a közjót szolgáló, és a széles értelemben vett kultúrát, polgári magatartást közvetítő média. Meggyőződésünk, hogy egy értékteremtő, színvonalas és minden szempontból profi közmédia kifejezetten jótékonyan fog hatni a profitorientált szektorra is.

Béládi Olívia: A rendszerváltás két évtizede – konferencia beszámoló II.

Immár békésebb vizekre evezve a tudósítás második részében az elmúlt húsz évet a politika és az államberendezkedés szempontjából áttekintő előadásokat foglalom össze: főként politológusok gondolatai következnek tehát.



Béládi Olívia: A rendszerváltás két évtizede – konferencia beszámoló I.

2009. október 8-án 9 órától a Várban, az MTA Jakobinus termében zajlott az MTA Politikatudományi Intézetének a szervezésében az a konferencia, melyen hazánk vezető politológusai, szociológusai és gazdaságtörténészei kísérelték meg összefoglalni az 1989-hez vezető és az azóta megtett utat. Az összkép korántsem volt szívderítő: nem ezt, nem így akartuk, és most nagy a baj. A 15 előadás majd’ mindegyike pontos diagnózist és magyarázatot adott kialakult hazai helyzetre, meggyőző megoldási javaslatokat viszont alig hallhattunk.

Kovács Kikova László - Székely Kocsárd: A munkástanácsok emlékezete

Október 23. apropóján idén is lezajlottak az évfordulós ünnepségek. Az állami megemlékezések és az azoktól gyakorta elhatárolódó magán-megemlékezések egyaránt. Jelezve, hogy ez az emléknap többrétegű. Attól függően, kinek-kinek milyen képe alakult ki az '56-os történelmi események összetettségéből, a Kossuth téri sortűztől a Köztársaság téri pártház – lincselésbe fulladt – ostromáig.



Hankiss Elemér: Borúra ború - A pesszimizmus néhány változata

Döbbenetes adatokat publikált Manchin Róbert arról, hogy a világ különböző társadalmai milyennek látják jövőjüket; vagyis pontosabban arról, hogy öt év múlva milyen lesz az életük. A Gallup WorldPoll keretében – reprezentatív mintán – 120 országban tették föl a kérdést. Az eredmény számunkra lesújtó. A 120 ország közül a 117. helyre kerültünk.


VITAINDÍTÓ - Béládi László: Velünk és bennünk – A kádárizmus

kádár korszakA kádárizmus még most is velünk van, és az abból fakadó meghatározottságok bennünk élnek. Magunkkal hurcoljuk múltunk örökségét, nem vetkőztük le a múltban ránk aggatott vagy önszántunkból magunkra szedett szellemi-intellektuális, valamint erkölcsi-érzelmi köpönyegeket.


Galambos Ádám: Auschwitz az emberiség univerzális traumája - Jutta Hausmann, Kertész Imre és Schweitzer József beszélgetése

Az Auschwitz utáni kor volt a témája az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett évadzáró disputának május 5-én a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban. A beszélgetőtársak: Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Kertész Imre Nobel-díjas író és Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetség Tanszékének professzora voltak.

Kiss Éva: Kérdés és válasz

Dunaföldvár a második világháború előtt jelentős kereskedelmi központ volt. Gazdag árukészlettel, minden igényt kielégítő választékkal várták a zömükben izraelita vallású kereskedők a kuncsaftokat. Vajon hol vannak ezek az emberek, leszármazottaik?

Fő projektjeink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom
A magyar fair trade logo ötletpályázat eredményéről hamarosan itt olvashat!

A Program vezetője Kullmann Ádám

A Program vezetője Huszti Levente

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Partnereink

Tisztességes vállalkozás mozgalom az Új Reformkor mozgalom együttműködő partnere
   
   
 
 
   
   
   
 
 
 
   
   
   

Ujreformkor.hu hírlevél

Értesüljön a honlap eseményeiről!