Tiltakozunk!
Kártérítést ítélt meg Strasbourg egy alsónémedi lakosnak

Egy évtizednyi peresledés után végül a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság adott igazat annak a férfinak, aki azt állította, a megnövekedett kamionforgalom miatt repedtek meg házának falai. Most valamivel több, mint másfél millió forint kártérítést kapott.
Veszélyben forog a magyar kézművesség – az értékes kézi termékeket kiszorítja az olcsó bóvli (videó)

Dunakeszi civilek tiltakozása a helyi zöldterületek védelmében
Egyebek mellett a dunakeszi-alagi versenyló-tréningtelep, illetve a vitorlázó repülőtér megmentése érdekében szerveznek demonstrációt helyi civilek a képviselő-testület e heti ülésével egyidőben.
Csak alszik és dolgozik az őstermelő – VIDEÓ
Húsz éve van a piacon a pilisi gazdálkodó, aki még ma is ragaszkodik a hagyományokhoz. A munkát és a pénzt sose számolja és szomorúan látja, hogy a nagy plázák elvitték a vevőket.
filefield:
Kezdeményezés a Hitel-Kerekasztal létrehozására
2010. március 22-én délelőtt 10 óra 30 perckor a Parlament Kávézó különtermében a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) és a Pénzügyi Szervezetek Lakossági Felügyelete (PSZLF) közös sajtótájékoztatót tartott. A sajtótájékoztató programjának első pontjában a Hitel-Kerekasztal létrehozásának kezdeményezését ismertették.
Bakó Béla: Rendcsinálás magyar-módra, avagy „Őszöd szelleme” még mindig kísért

A magyar tiltakozások sajátossága – s ebből a szempontból nem csak a civil társadalom síkján érdemes keresgélni –, hogy konkrét javaslatok megfogalmazása helyett megnyilvánulásaikat elvont eszmék határozták meg, indulataikat mégis gazdasági és társadalmi helyzetük indukálta, melyet a bűnbakkereső attitűd hatására a hatalomban lévők felé kommunikáltak, bennük találva meg problémáik forrását.
Alkotmánybírósághoz fordult az Óvás! Egyesület, a Szindikátus Egyesület - Nagydiófa utca és a Védegylet

Sajtótájékoztatón számoltak be az említett szervezetek beadványukról. Azért fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert bár Hunvald György előzetes letartóztatásban van, továbbra is nagy ütemben bontják a belvárost, nemzetközi egyezményekbe és hazai törvényekbe ütköző módon. A sajtóközlemény olvasható az Óvás! Egyesület honlapján, az alkotmánybírósági beadvány olvasható az lmv.hu -n.
Papírország (linkajánló)

A támogatási és fejlesztéspolitikai rendszer hibái és anomáliái évek óta sújtják a hazai civil társadalmat. Az összegyűlő sérelmek a közelmúltban az ESZA Kht. végrehajtási eljárásaival tetőztek, azonnali tiltakozásra késztetve a civileket! Papírország.
Roszík Péter: Az ország felértékelődik!
Egyre égetőbb, mi több fenyegetőbb a kérdés: mi lesz a magyar termőfölddel? Különösen égető akkor, ha tudjuk, hogy közeledik a 2011-es moratóriumfelszabadítás.Nyílt levél Székely Tamás egészségügyi miniszternek
Ez úton felkérjük, vizsgáltassa ki, miért pazarol közpénzt az Ön felügyelete alá tartozó Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) a teljesen haszontalan, szakmailag több szempontból megkérdőjelezhető OLEF2009 elnevezésű egészségfelmérésre.

.png)

.png)

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 


.jpg)





.png)








