Előadások

Manchin Róbert - Az Én Iskolám (videó)


Az Új Reformkor-zárókonferencián Manchin Róbert, a Gallup Intézet európai igazgatója  bemutatta azt az internetes rendszert, amelybe a földrajzilag, gazdaságilag, illetve társadalmilag hátrányos helyzetű települések iskolái, pedagógusai tölthetik fel, hogy mire lenne szükségük, s így és ezekre kaphatnának támogatást az adományozóktól.

Miszlivetz Ferenc: Élő város (videó)

Miszlivetz Ferenc

Az Új Reformkor mozgalom záró konferenciájának előadásait videón rögzítettük. Elsőként Miszlivetz Ferenc szociológus előadását ajánljuk, aki a városfejlesztés alternatív lehetőségeiről beszélt.

Párszáz méterre vagyunk a Titanickal a jéghegytől

Fülöp Sándor

Mit tesz önökért a jövő nemzedékek ombudsman? – tette fel a kérdést saját magára vonatkozóan a „zöld” ombudsman. Fülöp Sándor számos példával alátámasztott beszédében eljutott a kisemberek jogainak védelmétől a globális felmelegedés hatásainak taglalásán át addig az emberig, aki élethivatásszerűen foglalkozik civil ügyekkel.

Fenntartható közösségek, fenntartható gazdálkodás (videó)

Kajner Péter
Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért egyesület elnökségi tagja szerint a helyi adottságokhoz igazodó gazdasági rendszer felé mutat mind az éghajlatváltozás ténye, mind pedig a világpiaci kiszolgáltatottságunk csökkentésének igénye. Elsőrendű, hogy a szükségleteink minél kisebb földrajzi távolságon belül legyenek kielégíthetőek, és hogy minél nagyobb szerepet kapjanak benne a magyar kulturális hagyományok, a helyi előállítás, helyi feldolgozás és helyi fogyasztás.

Pankucsi Márta: Egyetemisták a társadalmi megújulásért (videó)

A szociológus előbb a lehetséges jövőforgatókönyvek közül vázolt fel kettőt, majd a magyar társadalomban ma is élő Kádár-kori mentalitás megváltoztatására irányuló programokra hozott példákat. Az előadás a tavalyi év végén tartott diákkonferencián hangzott el.

 

Új Reformkor-diákkonferencia: Galambos Rita előadása az önkéntes fiatalokról (videó)

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kuratóriumi elnöke a 14 és 25 év közötti korosztály közösségi munkáit szervezi, koordinálja. Az alapítvány tíz éve működik Magyarországon. Egyrészt azt próbálják elérni, hogy fiatalok önkéntes csoportjai észrevegyék a problémákat, másrészt hogy próbáljanak megoldási javaslatokat keresni ezekre.

Miszlivetz Ferenc: A Jövő egyeteme koncepció (videó)

Miszlivetz FerencA szociológus kutatócsoportját az IBM kereste meg azzal a kéréssel, hogy készítsenek felmérést a magyar munkaerő viselkedéséről globális környezetben. A konklúzió: oktatási rendszerünket teljesen át kell alakítani, csak így sikerülhet megoldást találnunk a feltornyosult problémákra.



Új Reformkor-diákkonferencia: Hankiss Elemér bemutatja az Új Reformkor néven együttgondolkodásra és együtt cselekvésre inspiráló szellemi műhelyt (videó)

A múlt év végén zajlott rendezvényen Hankiss Elemér beszélt a műhelyhez kötődő, szerteágazó kezdeményezésekről, melyek fő irányvonala a közösségek újrateremtése, az egymás segítése és az összefogás öröme egy közös cél érdekében



„Lehet-e a diákból Deák?” Diákok az Új Reformkorért (képgalériával)

„Lehet-e a diákból deák” címmel szervezett diákkonferenciát december 3-án az Új Reformkor elnevezésű kezdeményezés a Magyar Tudományos Akadémia budavári épületének dísztermében. A rendezvény célja, illeszkedve az Új Reformkor célkitűzéseihez, a diákok megmozgatása, gondolkodásra ösztönzése volt egy jobb és sikeresebb Magyarország megteremtése érdekében.

Péterfi Ferenc: Szomszédsági önkéntes hálóztat szervezése (videóval)

Péterfi Ferenc közösségfejlesztő, a Magyar Művelődési Intézet osztályvezetője a budapesti 11. kerületben létrehozott 60+ Szomszédsági Önkéntes Hálózat működését és a hasonló kezdeményezésekben rejlő hatalmas lehetőségeket mutatta be.

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom