Üvegzseb karácsonyra


/Az alábbi történet fantázia szüleménye. Nem létező ország hivatalairól, állampolgárairól, és erkölcsükről szól. Ne keressen senki párhuzamot, ilyen történet a valóságban nem fordulhat elő, minden névbeli hasonlóság a véletlenek egybeesésének a következménye./


A Munkaügyi Főfelügyelőség egyik tárgyalótermében mosolygós arccal gyülekeznek a felügyelők, a várakozást beszélgetéssel töltik. Csikordul az ajtó és belép a Felügyelet megbízott vezetője. Mindenki elfoglalja a helyét és kezdődik az eligazítás.
- Mint ismeretes kedves kollégák, felügyeleti szervünk bérkerete kimerült, a karácsonyi jutalmazást a központi keretből nem tudjuk biztosítani.
A termen csalódott moraj fut végig, a mosolygós arcok elkomorodnak.
- Nem kell pánikba esni kedves kollégáim, azért tartunk értekezletet, hogy megbeszéljük közös dolgainkat.
A fancsali képekre visszatér a bizakodás, páran halkan felnevetnek.
- Tudvalevő, hogy a munkaügyi törvények szigorodtak, jogkörünk nőtt, törvényes eszközeink bővültek, bírságkiszabási lehetőségeink megduplázódtak! – folytatta a megbízott vezető.
A teremben már mindenki mosolyog, folytatódik az eligazítás.
- Amennyiben szeretnének a karácsonyfa alá ajándékot, akkor javasolnám, hogy hatékonyabban szervezzék meg a munkájukat!
- Én most róttam ki százmilliót! – szólalt fel egy fiatalabb férfi.
- Maga új nálunk, igaz? – kérdezte a vezető.
- Igen, fél éve vagyok önálló felügyelő.
- Maga a százmilliójával semmire sem megy!
A választ a jelenlevők egyre hangosodó nevetése kísérte.
- Miért? – próbálkozott az ifjú felügyelő.
- Fiam, akit mi meg tudunk büntetni százmillióra, annak telik sztárügyvédre, óránként félmillióért, vagy nagyszerű kapcsolatokkal rendelkezik. Ez a jobbik megoldás, mert a vázolt esetben, talán évek múlva megnyerhetjük a pert, de van két rosszabb eshetőség. Vagy valamelyik párthoz közeli az a cég, akit maga megbüntetett, vagy egy bűnözőé, de mindkét esetben nagy az esélye annak, hogy már eladták, vagy felszámolták a maga által megbüntetett társaságot.
- Akkor mit tegyek?
- A telephellyel rendelkező kisebb társaságokat kell megbüntetni! Mindenki vét hibát, magának csak meg kell találni!
- Nem illene a kisvállalkozásokat támogatni?
- De! Azért nem büntetjük meg őket milliókra, csak százezrekre! Sok százezerből lesz a kriszkindli!
- Értem uram.
- Kollégák, bocsássanak meg ezért a kis közjátékért, de jól tudják, hogy a bírság 40%-a a felügyeletnél marad! Tehát ne tétovázzanak, hanem mindenki induljon, és rójon ki minél több bírságot.
- Mi lesz a munkavállalók érdekeivel? – kérdezte a fiatal felügyelő.
A megbízott vezető végighordozta tekintetét a termen. Látta az arcokat, melyekre kiült a csodálkozás, és az üzenet: Ki ez a hülye mitugrász alak?
- Érdekütközés van fiam – válaszolt szenvtelenül.
- Kapunk írásbeli utasítást? – kérdezte a hülye mitugrász.
- Maga valóban nagyon új itt, jobban tenné, ha nem kérdezősködne, hanem dolgozna. Kérdésére azért válaszolok, mert ez a munkaköri kötelességem is!
- Köszönöm – próbált válaszolni a hülye, de a rá meredő szem beléfojtotta majdnem a szót, így csak motyogva nyögte ki a szavakat.
- Fiam! Nem szerzett tudomást arról, hogy az Igazgatónk előzetesben van? Honnan a francból tudna adni magának írásos utasítást?


Prapp István úr valamikor a III/III. ügyosztályon dolgozott, de rendszerváltáskor sikerrel ejtőernyőzött a Felügyelőségre. Nem bánta meg. Egyrészről a kiemelt fizetés, másrészről a bírságok utáni jutalmak, harmadrészt pedig a zsebébe csúsztatott kenőpénzek biztosítottak számára tisztességes megélhetést. Hála a jó Istennek, sok szenvedély sem csábította. Egyedül az a rohadt bagó. Szerette a finom cigarettákat, de hogy nézne ki az, hogy felügyelő létére drága cigarettákat szívjon. Az önmagára méretezett gordiuszi csomót úgy oldotta meg, hogy a legolcsóbb cigarettás pakliba a legdrágább cigarettaszálakat aplikálta, így a felületes szemlélő láthatta emberünk nemes egyszerűségét.
Egy éjjel-nappal nyitva tartó ABC-nek nevezett élelmiszer boltba tartott. Biztosra ment. Lekérdezte az Ügyfélkapun küldött bevallásokat, és egyből felfedezett egy hibát. Két napot késett a munkáltató alkalmazottja bejelentésével. Gyorsan megbüntetem egy százasra, és megyek tovább – gondolta. Kiszállt az autóból, – amivel a felügyelet központjától mindig távolabb parkolt, hogy kollégái ne lássák a vadonat új járművét – és belépett az élelmiszerboltba.
- A vezetőt keresem! Munkaügyi ellenőrzést tartok.
Egy görnyedt, öreg pofa jött ki a hátsó helyiségből.
- Parancsoljon uram, én vagyok a vezető.
Prapp úr gyorsan felvázolta a tényállást, majd közölte, a törvény biztosítja, hogy a szabálysértésért akár húszmillió forint bírsággal is sújthatja a delikvenst a Felügyelet.
- Uram, az éves forgalmunk nincs húszmillió! – hüledezett a görnyedt muksó.
- Nézze, nem tudom, mit tehetek önért – próbálkozott Prapp úr.
- Talán, ha elfogadna tőlem valami italt, jól mutatna a karácsonyfa alatt.
- A pezsgőt szeretem – vallotta meg Prapp úr.
- Különleges pezsgőink vannak: Hungária, BB, Törley, Henkel, Martini Asti, sőt, van orosz pezsgőnk is, felkészültünk az ünnepekre – mosolyodott el huncutkodva a boltvezető. Van az „Isztok”-féle „Fehér tánc” és a „Szovjet pezsgő” is.
- Krug, Roederer, Dom Perignon nincs?
- Ezek mik? Nem ismerem őket – tárta szét kezét a girnyó pali.
- Ez néhány champagne neve, amit kedvelek – vallotta töredelmesen Prapp úr.
- Nem is hallottam róluk – hitetlenkedett a másik.
- Na jó, barátságból elfogadok egy Henkelt – szólt derűsen és bátorítólag Prapp úr.
- Akkor nem lesz bírság?
- Nem lesz sok, maximum százezer, de nem tudok mit tenni, ez az alsó határ.
A girnyó üzletvezető szinte megfagyva állt a kijáratnál. Nézte a távolodó Henkel trocken pezsgőt, amelynek 1500 forint a beszerzési ára. A bolthoz közelgő felesége riasztotta fel bénultságából.
- Mit csinálsz itt, miért nem a boltban vagy?
- Megbüntettek százezerre.
- Ki, az ÁNTSZ, az APEH?
- Nem, a Munkaügyi Felügyelet.
- Miért?
- Később küldtük el a munkavállaló bejelentését.
- Miért nem mondtad, hogy nem működött az Ügyfélkapu.
- Mondtam, de igazolást kért róla.
- Most mi lesz?
- Nem veszünk semmit karácsonyra, az lesz!

Prapp úr korához képest ruganyos léptekkel haladt járműve felé, miközben azon gondolkodott, miként lehetséges, hogy egy közértes nem ismeri a francia pezsgőket. Megérdemelné, hogy jobban megbüntessem. Azt hiszi, hogy ezzel a szarral kiszúrhatja a szemem? Hirtelen rossz érzés fogta el, mivel járműve körül csoportosulást látott. Amikor közelebb ért, érzése beigazolódott. Egy kerékbilincs felhelyezésével végeztek a Közterület Felügyelet emberei.
- Miért tették rá a bilincset?
- Nem látja a táblát?
- Nem, teljesen összegörbült, hogyan látnám?
- Meg kellett volna győződni uram!
- Nézze, sietek, tud segíteni?
- Öregem, ez szabályellenes, a bokorból is minket figyel a sok szemét firkász.
- Én nem firkász vagyok, hanem félig-meddig kolléga.
- Miért, mit csinálsz?
- Munkaügyi felügyelő vagyok.
- Jó zsíros állás!
- Ugyan, nézze a ruhámat.
- Az autódat nézem.
- Nyertem sorsoláson.
- Öregem, ne engem etessen.
- Jó, de boltolunk.
- Tizenöt rudi!
- Mennyi?
- Tizenötezer jó magyar forint öregem.
Prapp úr kifizette a pénzt, majd káromkodva beült, indított, és elhajtott a gépkocsival.

A közterület felügyelő benyúlt a zsebébe, és vakon számolt. Hat darab pénz, az annyi, mint negyvenötezer. Lassan múlik a nap, ráadásul az üzlet sem megy, morogta maga elé, és figyelőállásba húzódott, míg a többiek visszavitték a kerékbilincset, egy biztos távolságban parkoló furgonba. Hirtelen megszólalt a mobilja.
- Szia Elek – mondta a felesége.
- Szeva, mi a helyzet? Mondtam, hogy ne zavarj, amikor dolgozom.
- Elfelejtetted?
- Mit?
- Ma kell mennem a vagyonosodási vizsgálatra, te meg a jó autót hagytad itthon.
- Munkahelyi ártalom.
- Most menjek Audival a vagyonosodásira?
- Majd két utcával lejjebb parkolsz, okostojás!
- Már megint tuskó vagy!
- Nem megy az üzlet, még jó, hogy rossz a kedvem!

A közterület felügyelő felesége útnak indult. Nem szerette az A 6-ot, de képtelen a férje összeszedni a pénzt a megígért A 4-es cabrióra. Sokba fájt a ház is, és a pénz sem a fán terem, de gondolataiban egyre erősödött gyűlölete a névtelen feljelentője iránt. A kurva szemét anyját, morogta a foga között, amikor meglátta az APEH épületét.

Maga az ellenőrzés flottul ment. A revizor ránézett, látta rajta a szegényes ruhát, ami külső szemlélőben szánalmat ébresztene, de egy kisportolt ellenőrt a szegényes jelmez nem hatja meg. Sőt! Látja, hogy olyan emberrel áll szemben, aki tudja, mitől döglik a légy. Szerencse, hogy mindketten nők vagyunk, – gondolta a revizor, nem kell annyit kerülgetni a kását. A férfiakat nem szerette, velük nehezebben vergődött zöldágra. Fél óra sem telt el, és tisztázódtak a viszonyok, így a továbbiakban nyíltan beszélhettek.
- Nézze asszonyom, tudok segíteni.
- Mennyibe fáj nekem?
- Végignéztem mindkettőjük bevallásait. Az elmúlt öt évben ön is, a férje is minimálbérrel volt jelentve. A ház, a gépkocsi és a nyaraló értéke alsó hangon is százmillió. A kettő különbözete az adóalap, így az adó, a bírsággal durván hatvanmillió.
- Ön szerint tehát hogyan lehet ezt megoldani, és mennyiért?
- Melyik verzió érdekli? Vagy megbüntetem, azt le tudjuk faragni egy huszasra, ami az államé, és a különbözet tiszteletdíja nekem, négy kiló. Nem sok! Egy százalékot kértem! Nem mondhatja, hogy éhes vagyok!
- Nem mondom, de mi a másik verzió?
- Adok önnek egy címet, ott kap igazolást egy dél-amerikai rokontól, hogy az adott kölcsön önöknek.
- És azt nem ellenőrzik?
- Nem tudjuk, nincs államközi megállapodás.
- Ez mennyibe kerül?
- Úgy öt-tízmillió között taksál, na meg az én közvetítői jutalékom, amit előre kérek.
- Az mennyi?
- Nézze, nem kapok jutalmat a bírság összege után, ferde szemmel néznek rám a főnökeim, hogy újból nem büntettem, ezért úgy gondolom, hogy nyolc kiló egy tisztességes összeg.
- Nyolcszázezer?
- Maga szerint?
- Alku nincs?
- Úgy nézek ki, mint egy zöldséges kofa?
- Nem, nem úgy néz ki.
- Melyiket válassza?
- A második, érzésem szerint csábítóbb!
- Az.
- Biztonságos?
- Na de asszonyom?!
Délután 16 órakor találkozott a két nő. Az egyik kapott egy névjegykártyát, a másik kapott egy vastagabb kupertát. Régi jó barátnőként váltak el.

A közterület felügyelő felesége lassú léptekkel indult az Audi A 6-os felé. A járműnél a parkolótársaság alkalmazottja serénykedett.
- Nehogy megbüntessen jóember!
- Nem fizetett hölgyem, szabály szerint járok el.
- Kap ötszáz forintot, csak hagyjon békén.
- Mi lesz az önérzetemmel?
- Mijével?
- Az önérzetemmel! Én is ember vagyok, aki teszi a dolgát a város érdekében.
- Mennyibe kerül az önérzete?
- Két rongy, és nincs büntetés!
- Rendben, fogja, vigye, ne is lássam!
- Egy köszönömtől nem esne le a gyűrű az ujjadról csibe!


Az APEH revizor a retikülje legbelső rekeszébe tette a borítékot, gondosan behúzta a cippzárt. Mérges volt, hogy pont aznap van a szervizben az autó, ő meg gyalogolhat, tömegközlekedési eszközön utazhat, zsebtolvajok és bűnözők között. Lassan hazaérkezik, már csak egy téren kell átmennie, de ott napok óta rossz a közvilágítás. Ennyire nem képes az önkormányzat, dühöngött magában.

A tér egyik padján fáradt, fiatal cigány férfi ült. Egy közeli építkezésen dolgozik. Munka után időnként kiugrik a közértbe, hogy igyon egy-egy kisüveg pálinkát. Most kicsit el is bóbiskolt, a hideget sem érezte.

A belügyminiszter sietett. Este nyolckor fogadást tart pár közeli barátjának. Viszont megígérte a szeretőjének, hogy felugrik egy numerára. Annak a dögnek is csak a pénzem kell, – gondolta, miközben beült a szolgálati autójába, ami csupán a véletlenek egybeesése miatt szintén Audi, és A 6-os. A különbség az, hogy ezt sofőr vezeti. Elindultak, és mivel sietett, bekapcsoltatta a kék fényt, hogy óránként 100 kilométeres sebességgel tudjon a Nagykőrúton közlekedni, egy meghatározott cél felé.

A kiserdő felé közeledett egy férfi. Nem tudott a nőkkel szót érteni, képtelen volt az udvarlásra, a széptevésre, viszont kielégíthetetlen nemi vágy fűtötte. Ilyen emberekre mondják, hogy reptében a legyet is megbaszná. Pont ilyen volt ez a férfi. Belsőjétől eltekintve, nehezen lehetne küllemére rosszat mondani. Szoláriumozott bőr, fehér fogak, rendezett frizura, mélybarna szem.

Minden összefut. A revizornő magához szorította retiküljét, és sietős léptekkel elindult, hogy átvágjon a sötét kiserdőn. A roma azt álmodta, hogy magának épít házat. A baszós kedvű férfi úgy érezte, ma akkorát ejaculál majd, hogy a nő felrepül tőle a ház tetejére. A belügyminiszter nézte az óráját, egyre jobban sürgette az idő, és gyorsabb tempóra ösztökélte sofőrjét.
A baszós kedvű fehér férfi elkapta a revizornő száját, és markával megakadályozta a sikítást. Másik kezével kést szorított a nő nyakához, és halkan súgta:
- Egy nyikkanás, és elvágom a torkod, te ribanc.
Nyikanni sem mert a nő, pedig érezte, ahogy tépik le a ruháját. Folyt a könnye, amikor megtapasztalta az erőszakot. Nézte az arcába toluló barnás arcot, és a szemfehérjében barnán izzó szemet. Amikor vége lett a szerelmi légyottnak, a nő összetörve feküdt, felette, rajta térdelt a férfi, és a kézitáskájában kutatott. Kiszórta a retikül tartalmát a földre, észrevette a duzzadó borítékot. Felragyogott a szeme, majd álcsúcson vágta a nőt, aki elájult.
A roma ébredezett, fázósan összehúzta a kabátját, felkelt a padról, és elindult az építkezés irányába.
A megerőszakolt és kifosztott revizornő feléledt a kábultból, és teli torokból ordítani kezdett.
- Segítség, segítség, kiraboltak a cigányok!
A roma férfi megijedt, nem akart kellemetlenséget, mivel csak feketén alkalmazták, és egy rendőri ügy miatt úgy kirúgnák, mint a szaró kutyát.
Elkezdett rohanni, közben hallotta a nő sikítozását. Kiért egy szélesebb, kivilágított útra, de nem nézett körül, csak rohant. Akkor ért oda a szeretőjéhez siető belügyminiszter szirénázó Audi A 6-os gépkocsija. Az elütött ember huszonkét métert repült. Repülés közben arra gondolt, most állítanak májusfát. Amikor földet ért, már halott volt. A sziréna még mindig vijjogott, a kék fény forgott. A zaj elnyomta a megerőszakolt revizornő sikoltozását.
A baszós kedvű fehér férfi már két kerülettel odébb, egy kocsmában issza az áldomást, a nőt nyomozók hallgatják ki, a belügyminiszterért új gépkocsit küldenek. A közterület felügyelő összeszedett százhuszat, a parkolóőr tizennyolcezret, plusz a kolbászpénzt, a munkaügyi felügyelő bőven megalapozta karácsonyi jutalmát.
Végeredményben és középarányosan a társadalom mintavételi sokasága ezt a napot jól zárta.
Mi kell még a boldogsághoz?

Erre Prapp úr unokája adja meg a választ:
- Nagypapa, én üvegzsebet kérek karácsonyra!
Prapp apó értetlenül fordul lányához, és vejéhez:
- Mi a franc ez az üvegzseb gyermekeim? Valami új játék?