Új Reformkor-diákkonferencia: Galambos Rita előadása az önkéntes fiatalokról (videó)

Printer-friendly versionSend to friendA Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kuratóriumi elnöke a 14 és 25 év közötti korosztály közösségi munkáit szervezi, koordinálja.

Az alapítvány tíz éve működik Magyarországon. Egyrészt azt próbálják elérni, hogy fiatalok önkéntes csoportjai észrevegyék a problémákat, másrészt hogy próbáljanak megoldási javaslatokat keresni ezekre.

Galambos Rita

Az alapítvány közösségi szolgálatot fejt ki. A legújabb programjuk során például diákokat küldenek ki az ország leghátrányosabb helyzetű térségeibe.

Az eddigi legnagyobb programjukat egy multinacionális telefoncég támogatta: körülbelül 300 településen vittek véghez önálló közösségi munkákat, 2010-ben pedig már ötödik alkalommal szervezik meg az Önkéntes Fiatalok Napját, mely egy nemzetközi kezdeményezés része.

Az egyik közös tevékenységük során két nap alatt felújították Tatabánya összes játszóterét.


Döntőnek tartják a személyiségfejlesztést és a csoportépítést is.

Szeretnék filmsorozatokkal népszerűsíteni, „trendivé” tenni az önkéntességet, elengedhetetlenül lényegesnek tartják továbbá, hogy a felsőoktatási intézmények is támogassák az ilyen jellegű kezdeményezéseket.

Arra a kérdésre, hogy „Mit fejleszt mindez?”, Galambos Rita így válaszolt: „Készségeket, kompetenciákat, a tanulásra és a közösségi életre való affinitást.”

(Az előadás 2009. december 3-án hangzott el az MTA budavári dísztermében.)

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom