Új Reformkor-diákkonferencia: Hankiss Elemér bemutatja az Új Reformkor néven együttgondolkodásra és együtt cselekvésre inspiráló szellemi műhelyt (videó)

Printer-friendly versionSend to friendA múlt év végén zajlott rendezvényen Hankiss Elemér beszélt a műhelyhez kötődő, szerteágazó kezdeményezésekről, melyek fő irányvonala a közösségek újrateremtése, az egymás segítése és az összefogás öröme egy közös cél érdekében

A társadalomtudós elmondta: a hibákban és elszalasztott lehetőségekben bővelkedő elmúlt húsz évvel szemben – a fiatalok aktív segítségével – a következő évtizedeket sikeresebben kell abszolválni.


Bemutatta a műhely céljait, programjait és a köréje szerveződő csapatot. Az Új Reformkor honlap mellett 2010-ben elindul a Civil Kalauz is, amely azon legkiválóbb szervezetekről, alapítványokról és civil mozgalmakról ad majd hírt, amelyeket érdemes támogatni és biztonsággal támogathatók. Az Én iskolám nevű kezdeményezés ugyancsak az interneten lesz elérhető, és a szegényebb iskolákat segítendő adománygyűjtéssel foglalkozik majd. Ezt az irányt a jövőben egyéb szociális intézményekre is ki szeretnék terjeszteni.
 

Programot indítottak az Interaktív Tehetségtérkép elkészítésére, folytatni szeretnék a falvak örökbefogadását és a könyvkiadást. Támogatják a szociális boltokat, reformkori mintára új közösségi teret hoztak létre Széchényi Kaszinó névvel. Készülnek televíziós sorozatokkal is, emellett a nonprofit alapítvánnyá átalakuló Új Reformkor konferenciákat is szervez.

Hankiss Elemér a diákokat a mozgalomhoz való csatlakozásra bíztatta, hozzátéve, hogy csak az önként és örömmel való részt vétel vihet előre.

Mindennek illusztrálására levetített egy másfél perces svéd filmet az emberi mentalitás észrevétlen átalakításáról:


(Az előadás 2009. december 3-án hangzott el az MTA budavári dísztermében
.)

Comments

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters (without spaces) shown in the image.

About ujreformkor

ujreformkor's picture

Programjaink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom